A hatalom csak az utolsó lépés – Daniel Friberg a metapolitikáról, jobboldali tévutakról, és nagy kalandról

A hatalom csak az utolsó lépés – Daniel Friberg a metapolitikáról, jobboldali tévutakról, és nagy kalandról

Kevés olyan izgalmas alakja van az európai közéletnek, mint Daniel Friberg. A 38 éves svéd üzletember a több mint 120 millió svéd koronát érő Wiking bányaipari cég vezetője – ám nem emiatt válik egyre ismertebbé világszerte. 2010-ben alapította az Arktos kiadót, amely számos rendszerkritikus jobboldali szerző műveit adja ki több nyelven. A blognak induló, mára nemzetközi metapolitikai think-thank-é nőtt Motpol is az ő nevéhez fűződik. De mi a bánat az a metapolitika, és miiért van szükség ezzel foglalkozó intézményekre? Friberg „A jobboldal visszatér” című, idén magyarul is megjelent munkája javarészt éppen erről szól. A budapesti Pannon Kincstár szakképző központban tartott előadását is nagyrészt ennek szentelte.

A rendezvényt a Konzervatív Hallgatók Szövetsége szervezte, amelynek vezetőjéről néhány nappal korábban ástak elő egy felvételt, amelyen a hungarista Pax Hungarica Mozgalom egyik rendezvényén tolmácsol egy külföldi felszólalónak. A hírt gigantikus botrányként tálaló sajtóorgánumok munkatársait nem nagyon láttuk az előadáson – ezek szerint mégsem tartják annyira fontosnak a szervezetet, amelynek ideológiai tisztasága felett oly éberen őrködtek 24 órával azelőtt.

Hosszú menetelés

Friberg kezdésként felvázolta azt az emberiség történelmében eddig ismeretlen intenzitású és mélységű változást, amelyen a nyugati civilizáció az elmúlt fél évszázadban átment. Emlékeztetett: az ötvenes években még a hagyományos értékek számítottak a normának Európában. Az úgynevezett nukleáris vagy magcsalád, azaz a szülők és gyermekeik egysége jelentette a társadalom alapját, és az európai nemzetek viszonylagosan homogén összetételét pedig még nem egy problémának látták, amelyet a tömeges bevándorlással kell kezelni. Ma, több mint hatvan évvel később ezek az eszmék partvonalra szorultak, és

a korábban a szélsőbal perifériájához tartozó elképzelések váltak meghatározóvá

a közbeszédben, a médiában és a politikában.

Idáig hosszú, de nagyon tudatosan kikövezett út vezetett, amelyet Friberg szerint a legalaposabban Micael O’Meara térképezett fel New Culture, New Right (Új kultúra, új jobboldal) című munkájában. Eszerint az első lépést Antonio Gramsci olasz kommunista politikus és ideológus tette meg a hatvanas években. Arra a következtetésre jutott, hogy a szocialista forradalom addig nem győzhet Európában, ameddig a„burzsoá kulturális hegemóniát” nem sikerül megtörni. Ennek eszközéül pedig kidolgozta

a metapolitika

koncepcióját. Ennek lényege, hogy a hatalom átvételét meg kell előzze a társadalmi normák és a közvélekedés lassú, szívós munkával történő átalakítása. Ehhez pedig nem az erőszakon, de nem is a parlamentáris politizáláson keresztül vezet az út. Hanem az emberek lelkén.

Friberg szerint a metapolitika lényege, hogy nem elsőként nem a politikát kell átalakítani,

hanem azt a közeget, amelyben a politika megfogan.

Vagyis magát a társadalmat. Ez pedig a baloldalnak példás módon sikerült. Ma a radikális feminizmus eszméi, a gender-elmélet, vagy a korlátlan bevándorlás a közvélekedés olyan sarokpontjait jelentik, amelyekből senki sem lóghat ki annak veszélye nélkül, hogy vállalhatatlan, szalonképtelen figuraként bélyegezzék meg. Az olyan, korábban a társadalmi normák alapját jelentő kifejezések, mint a „hagyományos nemi szerepek”, vagy a „patriarchális családmodell” szitokszavakká váltak, amelyek veszélyes és káros eszmékként jelennek meg a fősodratú médiában.

Friberg rámutatott arra a szerinte kulcsfontosságú folyamatra, amelyet a nyugati baloldalon úgy szoktak emlegetni:

„hosszú menetelés az intézményrendszerben”

Ennek jegyében a radikális balos értelmiségiek valós eszméiket és elképzeléseiket csak lassan, fokozatosan felfedve lépésről lépésre emelkedtek egyre feljebb a kultúra, a média, és a tudomány intézményeinek szamárlétráján, míg a kilencvenes évekre szinte mindenhol ők vették át a vezető szerepet.

Söpredék és idióták nélkül

Friberg úgy látja, a ma Európa a baloldal által megteremtett értelmezési keret, a politikai korrektség „metapolitikai szorításában” vergődik, és csak úgy tudunk kilépni kontinensünk „nyomorúságos helyzetéből”, ha

megértjük ezt az eszközt, ellensúlyozzuk a vele valóvisszaélést, és felhasználjuk a saját céljainkra.

Szerinte a hagyományos jobboldali pártok fél évszázadnyi folyamatos hátrálás után ma már lényegében a „baloldal részének” tekinthetők, teljesen alárendelik maguknak a liberális elvárásoknak és dogmáknak. Ezért eljött az ideje az „új jobboldal” színre lépésének. Friberg szerint azonban a radikális jobboldali pártok és mozgalmak is

tévúton jártak

az elmúlt évtizedekben. Vagy erőszakos, forradalmi illúziókat kergettek, vagy kizárólag a parlamenti politizálástól vártak eredményt. Holott a konkrét politikai hatalom megragadása

csak a legutolsó lépése

egy hosszú, kitartó metapolitikai küzdelemnek, amelyet még alig kezdtünk el. Hangsúlyozta: ahhoz, hogy „lehetséges, egyáltalán kívánatos” legyen a radikális jobboldal kormányzása, világosan

el kell határolódni „a terroristáktól, a söpredéktől és az idiótáktól”.

Úgy véli, a radikális multikulturalizmus szükségszerű velejárói a különböző etnikai és vallási csoportok közötti konfliktusok, ám a többségből előtörő „spontán ellenségességre”, „értelmes politikai projekteket” nem lehet, és nem is kell építeni.

Nagy kaland

A fennálló rend nyomását Freiberg szerint akár hasznára is fordíthatja a jobboldal , hiszen ez arra kényszeríti, hogy „fegyelmezze magát, pozitívabb ideológiát és politikai imázst alakítson ki”.

A baloldali és liberális erők jelenlegi hegemóniája ellenére a svéd előadó összességében optimista. Úgy látja, a jelenlegi migrációs válság, és az elit ennek kapcsán megmutatkozó impotenciája egyre több ember szemét nyitja fel, „Európa ébredezik”. Szerinte „sötét korban élünk”, ám ez nem szabad, hogy elkeserítsen minket. Ellenkezőleg: lássuk meg a lehetőséget abban, hogy „izgalmas időket élünk”, amikor „nagy dolgokat” lehet véghezvinni. úgy erre, mint egy „nagy kalandra”, amelyben hozzájárulhatunk ahhoz, hogy a történelem más irányba forduljon – összegzett előadása végén Friberg.

 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »