A halálbüntetés bevezetésénél húzzák meg a határt

A halálbüntetés bevezetésénél húzzák meg a határt

Az osztrák külügyminiszter megerősítette, hogy Ausztria megszakítaná a tárgyalásokat Törökország uniós csatlakozásáról. A politikus szerint Ankara a sikertelen puccskísérlet utáni tisztogatásokkal még messzebb került az európai értékektől. Berlinben viszont egyelőre nem telt be a pohár.

A török kormány Fethullah Gülent kiáltotta ki az ország első számú közellenségének. A hitszónok Erdogan elnök bizalmasa volt, de összeveszett az államfővel, és az Egyesült Államokban talált menedéket. A török vezetés hetek óta követeli kiadatását arra hivatkozva, hogy ő áll a júliusi puccskísérlet mögött. A török bizonyítékok egyelőre nem győzték meg az amerikaiakat.

„Persze Törökország fontos az amerikai külpolitika szempontjából, az Iszlám Államtól a kurdokon és Izraelen át a bevándorlásig Törökország mindennek a közepén van. És igen, a világnak jobb, ha Amerikának harmonikus kapcsolata van Törökországgal. De a kiadatás alapvetően egy jogi procedúra, amelyben a szabályos eljárás és a bizonyítékok számítanak. A lényeg, hogy Erdogan úr hőbörgése, összeesküvés-elméletei és fenyegetései nem elég erősek ahhoz, hogy elnyomják az amerikai igazságügyi rendszert. Ezért úgy gondoljuk, hogy Gülen urat nem szabad és nem is fogják kiadni” – mondta Gülen ügyvédje.

A puccskísérlet után a török vezetés tisztogatásokba kezdett, tízezreket bocsátottak el, vagy vettek őrizetbe. A leszámolás elérte a külföldet is, a török kormány Magyarországon is bezáratná a Gülenhez köthető iskolákat.

Az Európai Unió több tagállama attól tart, hogy Törökország felrúgja a tavasszal kötött menekültügyi egyezményt. Ausztria nyíltan a törökök uniós tagsága ellen kampányol, noha az egyik brüsszeli ígéret a csatlakozási tárgyalások felgyorsítása volt az illegális bevándorlók feltartóztatásáért cserébe. Az osztrák kancellár fikciónak nevezte Törökország uniós tagságát. Válaszul a török külügyminiszter a rasszizmus központjaként emlegetett Ausztriát, mire az osztrák külügyminiszter megerősítette a bécsi álláspontot.

„Ami engem illet, két kérdést látok a török egyezséggel kapcsolatban: a vízummentességet és az EU-tagságról szóló tárgyalások felgyorsítását. Egyiket sem tartom megvalósíthatónak. És szerintem mi, az Európai Unió nagyon egyértelműen kell hogy reagáljunk arra, ami most Törökországban történik” – jelentette ki Sebastian Kurz osztrák külügyér.

A német külügyminiszter továbbra is párbeszédre törekedne Törökországgal. „Én azon dolgozom, hogy ne hangosbeszélőn, mikrofonokon és kamerákon keresztül kommunikáljunk Törökországgal. A közvetlen dialógusnak, még ha néha nehéz is, nincs alternatívája” – nyilatkozta Frank-Walter Steinmeier. A német vezetés szerint a halálbüntetés bevezetése az a határ, amelyet Törökország nem léphet át, ha folytatni akarja a csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »