„A halál elől menekültünk, egy angyal, a pápa megmentett minket” – egy szír muszlim család vallomása

„A halál elől menekültünk, egy angyal, a pápa megmentett minket” – egy szír muszlim család vallomása

Az Alsakárdzsi család az egyike annak a három szír családnak, melyeket Ferenc pápa április 16-án Leszbosz szigetéről hazafelé tartva magával vitt Rómába. A Zenit katolikus hírügynökség utánajárt, honnan jöttek és hogyan kezdték el életüket az olasz fővárosban.

A riporter beszámol róla, hogy Szuhila, az édesanya magán viseli az elmúlt hónapok szenvedésének nyomait: fáradt, szeme fénytelen, csak akkor mosolyog, amikor látja, hogy hétéves kislánya gondtalanul játszadozik a kertben. „Kudusz a kislány neve, azt jelenti, Jeruzsálem” – mondja el. Nem olyan régen a kislány még egy gumicsónakban hánykolódott másfél órán keresztül a nyílt tengeren, harminchat emberrel együtt, és azt kérdezgette édesanyjától: „Mi történik most?” Szuhila mindent megtett, hogy megpróbálja elaltatni: „Így ha meghaltunk volna, talán észre sem vette volna” – emlékezett.

A Zenit riportere a Szent Egyed közösség nyelviskolájában találkozott a családdal, a római Trastevere negyedben. A közösség önkéntesei körülbelül 1900 külföldinek, menekültnek tanítják itt ingyen az olasz nyelvet.

A család csak egy a sok közül, melyeknek el kell szenvedniük városuk, Dajr ez-Zaur tragédiáját. A korábban békés városba egyszer csak betörtek az Iszlám Állam fegyveresei. „1400 éve élünk itt békében. Mindannyian egyformák vagyunk, muszlimok, katolikusok, zsidók… Nincs különbség köztünk, soha senki nem kérdezte meg, milyen vallású a másik” – meséli Rami, a családfő, aki megbecsült tanár volt, mielőtt menekülnie kellett. Az Iszlám Állam háromszáz civilt meggyilkolt a városban, rengetegen elmenekültek.

Szuhila és Rami három gyermekükkel érkeztek Olaszországba: Kudusz 7, Abdálmadzsid 15, Rasid 18 éves. Abdálmadzsid örül, mert szereti az olasz focit, és járhat majd iskolába. Bátyja hallgatag, apja szerint nagyon feszült, szorong. Az édesapa sokat beszél, ki kell adnia magából a sok szörnyűséget, amit megéltek. Elmondja, hogy hat hónapon keresztül volt a dzsihadisták fogságában, többször megverték. A riporter rákérdez: „Miért tették? Hiszen muszlim vagy.” „Ezek nem muszlimok – válaszolja. – Ezeknek nincs vallásuk. Elraboltak és megvertek minket csak azért, hogy fölénk kerekedjenek, megmutassák a hatalmukat, megfélemlítsenek.” Rami 55 éves testvére is kiszabadult, őt három éven át tartották fogva. Több rokonuknak nem volt ilyen szerencséje: hárman eltűntek, kilencen meghaltak. A család élő tagjai Szíriában vannak, különböző városokban. Ritkán tudnak beszélni velük, nem tudják, élnek-e még. 


Férje fogsága alatt Szuhilának – aki hazájában varrónőként dolgozott – sikerült elmenekülnie a gyerekekkel, Libanonba mentek, rokonokhoz. Nem hitte, hogy újra egyesülhet a család. Amikor mégis megtörtént a csoda, úgy döntöttek, nem mennek vissza Szíriába. Meg akarta menteni a családját. Tudta, hogy otthon a gyermekei bármelyik pillanatban meghalhatnak a bombázások során, vagy mert a dzsihadisták közé akarják kényszeríteni őket.

A házukról nem tudnak semmit, a szélsőségesek valószínűleg lerombolták. Amikor elmentek, lángokban állt a város. Dajr ez-Zaurból Rakkán, Aleppón, az Iszlám Állam által elfoglalt területeken keresztül haladtak, olyan veszélyes térségeken át, ahol még állatok sem voltak az utakon. Gyalog és egy gyümölcsszállító kamionban rejtőzve jutottak egyre tovább. Nagyon féltek. Út közben sokszor rájuk kiabáltak: „Állj, ki vagy? Kivel vagy? Melyik párthoz tartozol? Milyen vallású vagy?”

Amikor az Alsakárdzsi család a törökországi İzmirbe érkezett, úgy döntöttek, átkelnek éjszaka a tengeren. „Csónakon? Bár az lett volna. Egy gumicsónak volt!” – teszi hozzá Rami. Éjjel tizenegykor indultak, a motor százméterenként leállt. „Nem halt meg senki. A tenger éppen megmagyarázhatatlanul nyugodt volt, amikor az éjszaka közepén a csónak egyszer csak kilencven percre leállt. Hívtuk a parti őrséget, de nem találtak meg minket. Ott voltunk, mozdulatlanul a nyílt tengeren: a gyerekek és a nők középen, a férfiak a csónak szélén. Elég lett volna egy kis szél, a legkisebb mozdulat, és mind a harminchatan a vízben végeztük volna” – idézi fel útjukat.


Leszboszon ötven napot töltött a család a Moria melletti menekülttáborban, ahová a pápa is ellátogatott. Szuhila elmondja, hogy ott biztonságban voltak, de túl sokan zsúfolódtak össze, és kevés volt az étel, nem tudtak mosakodni, nagyon sok gyerek megbetegedett. Orvost nagyon nehéz volt találni. Hozzátette, hogy a táborban megtapasztalták az emberi jóságot, kedvességet is, nagyon barátságosak voltak velük. A kis Kudusz azonnal feltalálta magát, reggel kilenctől éjszakáig segített az önkénteseknek.

Aztán jött Ferenc pápa. „Egy angyal jött, hogy megmentsen minket” – mondják. Hogyan fogadták az örömhírt? „Mit mondjak? Nagy meglepetés volt, el sem akartuk hinni: egy híres ember, akit láttunk a tévében, és aki nem is muszlim, eljött, hogy magával vigyen, megmentsen minket… Ezt nem vártuk” – mondja el Rami. „Éreztük, hogy új életet kapunk, volt végre remény” – teszi hozzá felesége. A kis Kudusz pedig azt mondja: „Amikor találkoztam Ferenc pápával, azt mondtam neki: ő az apukám, és te is az apukám vagy? Megpusziltam és megöleltem, elmondtam neki, hogy a nevem azt jelenti, Jeruzsálem, ő örült neki és játszott velem”. Együtt ebédeltek a pápával, majd felszálltak vele a repülőgépre.

A Szent Egyed közösség várta őket Rómában: mintha egy családba fogadták volna be őket. Cesare Zuccolini, a közösség képviselője elmondta, hogy amint megérkeztek a repülőtérre, politikai menedékjogot kértek és megkapták a tartózkodási engedélyt. Az integráció folyamata elkezdődött. Megismerik a környéket, iskolát keresnek a gyermekeiknek. Zuccolini úgy látja, nagyon gyorsan otthon érezték magukat annak ellenére, hogy távoli helyekről, háborúból érkeztek. „Ha akarnak integrálódni, minden könnyebben megy” – tette hozzá.

A család úgy éli meg a mostani helyzetüket, mintha egy álom lenne. Suhila megjegyzi: „Minden országnak, nemcsak az európai, hanem a muzulmán országoknak is úgy kellene tenniük, ahogyan a pápa tett, segíteniük kellene a szíriai családokat. Ez nagyon fontos, mert ott mindennap emberek halnak meg a háborúban.”

Forrás és fotó: Zenit.org

Magyar Kurír
(tzs)


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »