A hadsereg döntheti el a venezuelai rendszer sorsát

MTI nyomán

Párbeszédet sürget a venezuelai ellenzék a hadsereg vezetésével a dél-amerikai országban uralkodó súlyos politikai válságról.

“Felszólítom Vladimir Padrino Lopez védelmi minisztert, hogy nyisson utat a fegyveres erőkkel folytatandó őszinte párbeszéd előtt”

– mondta vasárnap Julio Borges, az ellenzéki többségű törvényhozás elnöke.

Az egyre súlyosbodó válságban a hadsereg eddig szilárdan Nicolás Maduro szocialista államfő pártján állt. Az ellenzék szerint az elnök és két bizalmasa a héten megbeszélést folytatott Padrino Lopezzel és több tábornokkal, hogy támogatást szerezzen a Maduro által szorgalmazott alkotmányreform keresztülviteléhez.

Julio Borges szerint, ha az államfőnek joga volt ehhez, akkor az ellenzéknek is biztosítani kell a lehetőséget, hogy ismertesse álláspontját a hadsereg vezetőivel a venezuelai “káoszról”.

Az ellenzék az államfőt okolja az országban kialakult súlyos gazdasági válságért, amely drámai mértékű ellátási nehézségekhez vezetett a kőolajban gazdag Venezuelában. A konzervatív ellenzék bojkottot hirdetett Maduro alkotmányozó nemzetgyűlésről szóló terveivel szemben, és törvénytelennek tartja a testület 500 tagja kiválasztásának módját, mert az szerinte kormányzati túlsúlyhoz vezetne a grémiumban.

A fővárosban, Caracasban vasárnap több tucat, feketébe öltözött nő követelte a rendszerellenes tüntetők elleni erőszak beszüntetését. Felszólították a katonákat, hogy tegyék le a fegyvert, és ne lőjenek az ellenzékiekre. Hírügynökségi jelentések szerint néhány órával korábban Venezuela nyugati részén két településen is a biztonsági erők és a tüntetők közötti összecsapásokba torkolltak a Maduro-ellenes demonstrációk.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »