A hadsereg bevetését követeli a lakosság a határ őrizetére

A hadsereg bevetését követeli a lakosság a határ őrizetére

Rekordszámú menekültkérelmet nyújtottak be Németországban, több mint háromszázezren kértek oltalmat az Európai Unió legnépesebb tagállamától. Az illetékes szövetségi hivatal idén 500-600 ezer kérelemmel számol, háromszor annyival, mint tavaly, és ötször annyival, mint tavalyelőtt. Nagy-Britanniában közben egyre többen követelik a hadsereg bevetését az angol–francia határ őrizetére.

Az Angol Védelmi Liga és a Nagy-Britannia Mindenekelőtt nevű szervezetek szimpatizánsai a bevándorlás ellen tüntettek Folkestone-ban. „Azért vagyunk ma itt, hogy szembeszálljunk az út másik oldalán lévő baloldali árulókkal, akik meg akarják nyitni a határokat, és mindenkit beengednének. Egy kis, túlzsúfolt sziget vagyunk, éppen csak elegendő hellyel és forrásokkal a saját népünk számára. Egy elszegényedett ország vagyunk, próbáljuk kiegyensúlyozni a hiányt, és kölcsönt veszünk fel, hogy talpon maradjunk. Nincsen pénzünk, helyünk és forrásunk arra, hogy törődjünk a külföldi bevándorlók végtelen tömegeivel” – fogalmazott Paul Golding, a Nagy-Britannia Mindenekelőtt nevű szervezet vezetője.

Az út másik oldalán olyan demonstrálók álltak, akik együtt éreznek a migránsokkal. „Szerintem szörnyű az a mód, ahogy beszélünk ezekről a menekültekről. Elképesztő, hogy gyerekek halnak meg amiatt, hogy szeretnének eljutni ebbe az országba. Meg kell akadályoznunk ezeket a haláleseteket” – mondja a Folkestone United egyik aktivistája.

Hírdetés

A La Manche csatorna francia oldalán, Calais-nál változatlanul százak, egyes források szerint több mint ezren próbálnak meg vonatokra, kamionokra felkapaszkodva eljutni a Csalagúton Nagy-Britanniába. Szombatra virradóra háromszáz kísérlet történt, de a brit belügyminiszter szerint csupán néhány migránsnak sikerült átjutnia az alagúton a szigetországba. A vállalkozás nem veszélytelen, június eleje óta tíz bevándorló halt már meg Calais-nál. „Amikor közelítünk a vonatokhoz, agyonüthet az áram, vagy elüthet a vonat. Ezért úgy döntöttünk, hogy nem megyünk Angliába. A többiek dönthetnek máshogy, de én így döntöttem. Franciaországban maradok” – mondja egy szudáni férfi.

A menekültválság miatt telefonon egyeztetett egymással a francia elnök és a brit kormányfő. Nagy-Britanniában egyre többen követelik, hogy vessék be a hadsereget a határ biztosítására, szerintük a francia hatóságok tehetetlenek a migránsok áradatával szemben.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »