A Gresham-palota és a nácik

A Gresham-palota és a nácik

A két háború közti náciellenes szervezkedés sokrétű, izgalmas közegét állítja reflektorfénybe Szelke László történész a Jaffa Kiadó történelmi ismeretterjesztő sorozatának legújabb kötetében, amely nemcsak a legális és illegális ellenállás szövevényes hálóját térképezi fel, hanem képet ad Budapest egyik legpatinásabb épületének mindennapjairól, s általa a kor nyüzsgő polgári miliőjéről is.

– Nem egy érdekes életút, történelmi esemény köthető a Gresham épületének önmagában is izgalmas történetéhez. Miért éppen a náciellenes tevékenység feltárására helyezte a hangsúlyt a könyvben?
– Elsősorban a Horthy-korszak, a Horthy-rendszer megítélésének problematikája foglalkoztatott. Abban az időben – a kormányra kerülés reális lehetősége nélkül – egészen a német megszállásig működtek az ellenzéki pártok, virágzott az ellenzéki sajtó. Az arisztokrácia, az elit egy része és a szabadelvű budapesti polgárság anglofil és kifejezetten náciellenes volt. Nem igaz tehát, hogy a Horthy-rendszer fasiszta diktatúra lett volna. A Gresham-palotához például több szálon kötődik az Országos Szabadelvű Klub és az Esti Kurír című liberális ellenzéki napilap, amelynek alapítóját és szerkesztőjét, Rassay Károlyt, a szabadelvű ellenzék egyik legmeghatározóbb alakját a Bethlen-konszolidáció időszakában többször próbálták pokolgépes merénylettel meggyilkolni. Miféle rendszer az, ahol a politikai ellenfeleinket szöges bombával próbáljuk meg eltenni láb alól? Érzékenyeknek kell lennünk az árnyalatokra, a korábbi fekete helyett nem szabad és nem is lehet fehérre mázolni a két háború közötti évtizedeket. De az 1944-es esztendő megítélése, a magyar ellenállás kérdése is nagyon érdekes.

– A kötet meglepően sok szálon futó hivatalos ellenállási tevékenységről húzza le a leplet, és azt bizonyítja, hogy bőven lehetett volna más út is, mint a kommunista partizánoké…
– Volt is más út, hiszen természetesen volt magyar nemzeti ellenállás, erre jó példa a kormányzó környezetében működő Kiugrási Iroda koordinálásával de legalábbis tudomásával működő hálózatok által végzett tevékenység. Már 1944 nyarán is elsősorban ezek a hálózatok vettek részt  az embermentésben és a fegyveres ellenállásban – lásd Koszorús Ferenc akciója –, de 1944 őszét követően is folytatták ilyen jellegű törekvéseiket. Azt azonban el kell mondanunk, hogy a vidéki és Budapest-környéki zsidóság deportálása nem történhetett volna meg a magyar fegyveres testületek és a magyar közigazgatás együttműködése nélkül. Fontos azt is megjegyezni, hogy budapesti zsidók tízezreit sikerült megmenteni a nyilas terror és az ostrom legsötétebb időszakában többek között az Apostoli Nunciatúra, a semleges államok nagykövetségei, a Nemzetközi Vöröskereszt és a Joint támogatásával. Raoul Wallenberg valóban a magyarországi embermentés meghatározó alakja volt, de ne úgy képzeljük el őt, hogy félszeg, magányos hősként baloldali költők verseit dúdolgatva, piros sállal a nyakában sétálgat a nyilas banditák és brigantik között a budapesti utcákon. Wallenberg a svéd honi gárda kiképző tisztje volt, nem volt számára ismeretlen a városi gerillaharc, és az első pillanattól kezdve számíthatott a magyar ellenállás hálózataira és kiemelkedő személyiségeire, így például Soos Géza, Komoly Ottó, Ocskay László vagy Mikó Zoltán nélkülözhetetlen segítségére és támogatására.

– Hány szálon futott náciellenes szervezkedés a Gresham épületében?
– A Gresham-palotában található cégek, intézmények, szellemi műhelyek, így a Gresham-kör tagjai közül sokan már a háború első éveitől kezdve részt vettek a náciellenes Márciusi Front, a Magyar Történelmi Emlékbizottság, a Szabadság, Emberség, Magyarság mozgalom, vagy a Szent-Györgyi Szervezet tevékenységében, és aktív tagjai voltak az ellenállásnak és az embermentésnek is. A Gresham-palotában volt a székhelye a Herczeg Ferenc elnökletével, de Fall Endre operatív irányításával működő Magyar Revíziós Ligának is, melynek titkári hálózata, így például Gellért Andor, Honti Ferenc vagy Tamás András a semleges fővárosokban a háborús években komoly szerepet játszott a béketapogatózásokban és a titkos diplomáciában. A kitűnő nemzetközi kapcsolatrendszerrel rendelkező Eckhardt Tibort szintén ott találjuk a Magyar Revíziós Liga vezetésében, őt Teleki Pál bízta meg magyar emigráns kormány megalakulásának az előkészítésével. Eckhardt Tibor, és a vele együtt a magyar érdekekért dolgozó Habsburg Ottó lejáratását, illetve a nyugati kommunistaellenes emigráció bomlasztását egyébként egyenesen Moszkvából irányították, és e titkosszolgálati akcióban igyekeztek felhasználni az oktobrista emigráció vezető személyiségeit, sőt magát Károlyi Mihályt is. Szintén a Gresham-palotában volt a székhelye a második háborút követően meghurcolt és bebörtönzött Papp Simon irányításával működő MAORT-nak is, mely a dunántúli kőolajmezők kiaknázásával a harmincas évek végére e fontos ásványkincs tekintetében tulajdonképpen önellátóvá tette Magyarországot.

– A Greshamhez nem csak a klasszikus, Kosztolányi-féle kávéház atmoszférája, de egy sajátosan egyedi műfaj, a pesti kabaré megszületése is szorosan hozzátartozik. Hogyan képzeljük el a luxuskivitelű épület háború előtti fénykorát?

– A palotában található Pódium Kabaré a húszas évek elején Nagy Endre vezetésével, a harmincas évek második felétől pedig Békeffi László vezetésével élte virágkorát. A kabaré mindkét időszakában igen kritikus volt a Horthy-rendszerrel szemben. Békeffi László alakja különösen érdekes, hiszen ő Arthur Conan Doyle híres nyomozójához, Sherlock Holmes-hoz hasonlóan az egyik brit titkosszolgálat, a SOE munkatársaként is tevékenykedett. A Róth Miksa üvegablakaival díszített, Thék Endre bútoraival berendezett szecessziós palota egyébként, amelyet Jungfer Gyula jellegzetes – akkoriban egyedülálló módon süllyeszthető – pávás kapui tettek még különlegesebbé, a korszak csúcstechnológiájának megfelelően épült. Központi fűtés, központi porelszívó és minden részletre kiterjedő igényesség jellemezte. A korzózó pesti polgárok a földszinti passzázsban az előkelő kis boltok kínálatából választhattak, aztán beülhettek egy feketére és egy süteményre a kávéházba. A kávéházak – köztük a Greshamé is – a két háború közötti időszak társadalmi életének, társas érintkezésének, irodalmi és művészeti életének kiemelkedően fontos, legendás és kultikus helyszínei voltak.

– A Gresham és a náciellenes szervezkedések történetében nem egy izgalmas történelmi személyiség alakja tűnik fel. Volt olyan, aki önnek is meglepetést okozott a felbukkanásával?
– A készülő kötet nagyon sok személyes meglepetést tartogatott a számomra. Kiderült például, hogy egykori iskolám, a sas-hegyi Arany János Gimnázium, a Horthy-korszakban a Sion-apácák vezetésével a budai katolikus embermentés egyik fontos központja volt. Korábbi munkahelyem, a Budavári Művelődési Ház épületében Károlyi Mihály feleségének Andrássy Katinkának a húga, a SOE-val szoros kapcsolatot ápoló Andrássy Klára ellenzéki szalont szervezett, melynek állandó vendége volt többek között Bajcsy-Zsilinszky Endre, Pethő Sándor, Szabó Zoltán, Kovács Imre, Bibó István, Keresztury Dezső, Veres Péter és Darvas József is. A kötet lapjain megelevenedik több, a Kondor Vilmos és a John le Carré regényekből már ismert történet is. Szintén az embermentés fontos színhelye volt a Pázmány Péter Katolikus Egyetem budapesti székhelye, a Mikszáth Kálmán téri Sophianum épülete, amelyet a Sacre Coeur apácák vezettek. Ennek rám nézve közvetlen személyes vonatkozása is van, hiszen közeli rokonunknak, nagyapám nővérének, a családi legendáriumban csak Anna néniként emlegetett Sacre Coeur apácának a segítségével itt talált menedéket annak idején a nagyanyám a kisebb gyerekekkel, köztük édesapámmal, aki akkor fél éves volt. A mellettük levő szobában helyezték el egyébként Ortutay Gyula családját, erről Radnóti Miklós özvegye, Gyarmati Fanni is megemlékezik nemrégen kiadott Naplójában.

– Mit őriz és mit veszített a luxusszállodává alakított Gresham egykori fényéből?
– A homlokzatot a legkisebb részletekig hűen rekonstruálták, a passzázs üvegkupoláját, a pávás kapukat, a lépcsőház madármintás korlátját, a színes üvegablakokat is a tökéletességre törekedve igyekeztek felújítani, még arra is figyeltek, hogy a lépcsőfordulókban szecessziós stílusú betűkből készüljenek a feliratok. Természetesen a belső tereket a funkciónak megfelelően átalakították, de ha minden épületet ilyen szakmai alázattal és hozzáértéssel újítanának fel, azt hiszem, nagyon elégedettek lehetnénk. A Gresham-palota ma újra a főváros gyöngyszeme, amely az aranyozott mozaikoknak köszönhetően minden naplementekor úgy tündököl Budapest szívében, mint mint egy drágakő. Amikor megfordultam benne, mindig igyekeztem magam elé idézni a nyolc-tíz szobás nagypolgári lakosztályok gazdag bérlőit, a kabaréba érkező szabadelvű polgárság tagjait, az olajszakma elitjéhez tartozó mérnököket, a kávéházban gyülekező művészeket, a sarokasztalnál államtitkokról suttogó diplomatákat és újságírókat, a szorgalmas házmestereket és a mindig fáradt viceházmestereket, a fuvar reményében a téren várakozó konflis fogatosokat, vagy az ünneplőben korzózó pesti polgárokat. Miben hittek, miről álmodozhattak? A palota ablakaiból kitekintve, a fenséges Duna hullámait és a budai oldalt kémlelve vajon látták-e előre, hogy mi vár rájuk a második háború alatt és után? Megérezhették, hogy mást hoz a holnap, hogy örökké eltűnik az a világ, amelyben élnek? Varázslatos időutazás volt számomra minden látogatás.

(Szelke László: A Gresham a nácik ellen. Jaffa Kiadó, Budapest, 2016. Ára: 3150 forint.)

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 07. 23.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »