A gonosz arcai

Szeretünk nevet és arcot adni a gonosznak. Hiszen ha ismerjük, ha képesek vagyunk megragadni, ha kézzelfoghatóvá tesszük, akkor le is tudjuk győzni. Ez a gonosz nem az Antikrisztus, hanem nagyon is e világi, hús-vér ember. A történelem során sokféleképpen találkoztunk már vele. A közelmúltban a megtestesült gonosz egyik mintapéldája volt Oszama bin Laden. Az egyszemélyes felelős a 2001. szeptember 11-i merényletekért, a szélsőséges iszlám, a dzsihád szimbóluma. A gyűlölet emberi esszenciája, aki felesküdött világunk elpusztítására. „A terrorista.” Miért támadtak meg minket? – kérdezték 9/11 után az Egyesült Államokban, és kérdezzük ma is minden terrorakciót követően. A külföldi beavatkozások miatt? A vallási fanatizmus miatt? Nem, a gonoszságuk miatt.

Voltak még hasonló esetek. Szaddám Huszein iraki elnök védőbeszédében azt mondta, Szaddám Huszein túl nagy ahhoz, hogy akár maga Szaddám Huszein védje. Igaza volt, valóban naggyá, az egész világ főgonoszává tettük, pedig – mint utóbb kiderült – még tömegpusztító fegyverei sem voltak. Vagy emlékezzünk Moammer Kadhafira, Líbia egykori különc urára, aki egyik napról a másikra került a gonoszcsinálók célkeresztjébe. Életének vérbe fúlt utolsó perceit az egész világ láthatta. Rövid az út a Larry King Show-tól a lincselő tömegig, a földi mennytől a pokolig. És persze ott volt a George W. Bush-féle „gonosz tengelye”, amelyből mára Irak pórázra került – bár rángatja láncait –, Iránt éppen szelídíteni próbálnák, és csak a teljesen elvadult Észak-Koreát nem sikerül közelebb csalogatni. Összességében ők voltak „a véreskezű diktátorok.”

Persze mostanában is vannak ilyenek. Például Bassár el-Aszad, Szíria elnöke. A kifogástalan angolságú, nyugati műveltségű, finom modorú tömeggyilkos. Ahogyan ő maga fogalmazott egy amerikai szakértőknek és újságíróknak néhány héttel ezelőtt tartott damaszkuszi konferencián: „Csak egy főcím vagyok: a rossz fiú, aki megöli a jó fiúkat. Mind ismerik a mesét.” Ismerjük. Ha létezik a nemes lovag, akkor lennie kell hétfejű sárkánynak is.

De mindenki előtt a legfőbb gonosz: Abu Bakr al-Bagdadi, az Iszlám Állam vezetője. Azt mondjuk, a vezetője, de ki is valójában ez a rejtélyes figura, akinek a fejére tízmillió dolláros – majd hárommilliárd forintos – vérdíjat tűzött ki az Egyesült Államok? Valóban elhihetjük, hogy ő az a mesteri játékos, akinek a kezében összefutnak a szálak? Hogy ő áll a barbár terrorszervezet támadásai mögött Szíriától az Egyesült Államokon és Thaiföldön át egészen Franciaországig? Aligha.

Abu Bakr al-Bagdadi mindössze megtagadott „mesterének” folytatása, ugyanakkor továbbfejlesztett változata. A gonosz következő evolúciós lépése. Ha Oszama bin Laden egy fanatikusan vallásos katona volt, akkor Abu Bakr al-Bagdadi egy fanatikusan katonáskodó pap (imám). Míg Oszama bin Laden megelégedett azzal, hogy az al-Kaidát és a szent dzsihádot vezesse, addig al-Bagdadi többet akar. Ő kalifának, minden muszlim urának kiáltotta ki magát. Márpedig aki közvetlenül hallja a próféta szavát, az nem lövöldöz a sivatagban kalasnyikovval.

A „terroristavezér” csupán egy alak. A gonosz egy újabb, feketébe öltözött, villámló tekintetű, nagy szakállú arca. Egy rejtély, akiről ugyanaz az egy kép kering, mert többször nem mutatkozott a kamerák előtt. Talán szíriai és iraki harcosainak zöme sem látta még soha, az európai merénylők pedig biztosan nem. De erre nincs is szükség, hiszen ő nem egy Oszama bin Laden-féle hadvezér, aki csatába viszi a csapatait. Hanem maga a zászló, amely alatt gyülekeznek.

Mint egy fantom, eddig még mindig kicsúszott a rá vadászó kezek közül. Súlyosan megsebesült, de felépült sérüléseiből. Úgy hírlik, Szíria határvidékén, minden nap helyet változtatva, százötven családot élő pajzsként használva bujkál. Ki tudja, hány évig még, míg végül egy amerikai különleges alakulat vele is végez. Merthogy előbb-utóbb el fogják kapni, és ő is meg fog halni, abban biztosak lehetünk. A filmekből is megtanultuk: a gonosznak mindig vesznie kell. Ha már egyszer tudjuk a nevét, ismerjük és megfogtuk, többet nem eresztjük.

A kérdés csak az, hogy lebombázható-e a gonosz? Vagy mindig újabb és újabb arcot ölt (pontosabban újabbat adunk neki)? Megölhető-e minden terrorista, leváltható-e az összes diktátor? Vajon változik-e valami, ha Abu Bakr al-Bagdadit eltöröljük a föld színéről? Ha holnap meghalna, és „kitörne a béke” Irakban meg Szíriában, eltűnnének-e a szélsőségesek a világból? Nyilvánvalóan nem, de mi ismét megkapnánk a győzelem illúzióját. Ahogy Oszama bin Laden halálával is megkaptuk, és kétségtelenül változott is ezzel valami. Létrejött egy még szélsőségesebb, még pusztítóbb szörnyeteg, az Iszlám Állam. S ha legyőzzük őket? Mi következik utánuk? 

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 11. 24.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »