A franciák többsége szerint a jobboldal sem kormányozna jobban, mint Hollande

A franciák többsége szerint a jobboldal várható győzelme a 2017-es elnökválasztáson nem hoz majd jelentős változást a hétköznapokban. A megkérdezettek 52 százaléka szerint a jobboldal elnökjelöltjei közül senki nem kormányozna jobban, mint Francois Hollande jelenlegi államfő – derül ki a Viavoice közvélemény-kutatóintézet felmérésből, amelyet hétfőn ismertetett a Libération című napilap.

Miközben a szocialista köztársasági elnök népszerűségi mutatója a különböző felmérések szerint 12 és 16 százalék között mozog, a jobboldali alternatívában sem bíznak a franciák. A megkérdezettek 52 százaléka szerint a jobboldal várható győzelme a 2017-es elnökválasztáson nem hoz javulást sem gazdasági, sem szociális téren, s a terrorizmus elleni harcban sem lesz hatékonyabb a jobboldal a jelenlegi kormánynál. 
“A baloldal veresége nem jelenti azt, hogy a jobboldal dicsőségesen tér vissza. Miközben úgy tűnik, hogy a franciák már eldöntötték, hogy megbüntetik (a jövő évi választásokon) a kormányt és a jelenlegi államfőt, ez nem jelenti azt, hogy sok hitelt adnak az ellenzéknek” – írta a baloldali lap.     

A francia politikai térkép jobbratolódását mutatja ugyanakkor az, hogy a franciák 37 százaléka úgy gondolja, hogy a Marine Le Pen vezette Nemzeti Front jobban kormányozna, mint a baloldal. Ez hét százalékkal több, mint amennyien a Köztársaságiak elnökjelöltjéről feltételezik, hogy hatékonyabb lenne a szocialistáknál. 

“Miután a választási kampány nem oszlatja el a jobboldal hitelessége iránti kétséget, az elnökválasztás a személyiségek elutasításán és az identitási rivalizálásokon fog eldőlni” – mondta a lapnak Francois Miquet-Marty, a felmérést készítő Viavoice vezetője. 

A jobbközép Köztársaságiak közül eddig 13 vezető politikus jelentette be, hogy megméretteti magát az elnökjelöltségért rendezett kétfordulós választáson, amelyet november 20-án és 27-én rendez meg a francia jobboldal. A jobboldali elnökjelölt-állítás azért perdöntő a 2017-es elnökválasztás szempontjából, mert a kormányzó baloldalon olyan nagy a megosztottság és a jelenlegi köztársasági elnök olyannyira népszerűtlen, hogy elemzők szerint a második fordulóba Marine Le Pen mellett csak a jobboldali jelölt tud majd bejutni, akinek minden esélye megvan a győzelemre a Nemzeti Front jelöltjével szemben.   

A jobboldali előválasztás második fordulójába jelenleg Nicolas Sarkozy volt államfőnek és volt külügyminiszterének, Alain Juppének van esélye bejutni. A TNS Sofres közvélemény-kutató intézet által vasárnap nyilvánosságra hozott felmérés szerint Juppé győzne 55 százalékos szavazataránnyal a 45 százalékos támogatottságú Sarkozy előtt. Bordeaux polgármestere ugyanakkor hat százalékot veszített júniushoz képest, miközben a volt államfő ugyanennyit nyert.

Rovatok: KülföldTelepülés: FranciaországCímkék: Franciaország, francia politika, François Hollande, felmérés, közvélemény-kutatás, külföldForrás: 

MTI


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »