A forradalom angyalai

A forradalom angyalai

Elsőre szörnyen zsúfoltnak tűnik a Magyar Nemzeti Galéria új időszaki kiállítása. Az élményszerzés kezdetén még a sarki bolt is feldereng előttem, ahol a roppant árukészletet óvatosan kerülgetve jutok el a pénztárig. Itt a gazdagon telepített installációkkal nehezítik a sétát a rendezők, akik mintha a teljes muzeológiai eszközkészletet és a témába vágó művészeti anyag javát bevetették volna, hogy elkápráztassák a látogatót. Aztán kiderül, hogy igyekezetük korántsem volt hiábavaló.

A Rejt/Jel/Képek ’56 – A forradalom titkos művészete című tárlat ugyanis épp azzal éri el a célját, hogy a kiállítótérben jóval inkább a szemnek, mint a mozgásnak szánt akadálypálya épült, ahol tartalom és hangulat hosszú időre leköti a figyelmünket. A 60. évforduló alkalmából a múzeum a legkülönfélébb, az eseményekre vonatkozó képzőművészeti alkotással, több mint 300 műtárggyal tiszteleg a forradalom és szabadságharc hőseinek emléke előtt, a merítés pedig széles palettáját nyújtja az értelmezéseknek és megközelítéseknek. A forradalom kronológiájához igazodva klasszikus történeti-művészeti áttekintésben, négy termen és egy folyosón át követhetjük végig az eseményeket: 1956. október 23-tól kezdve a vérbe fojtás, a kádári megtorlás és emlékezetirtás időszakán keresztül, egészen az emlékezet rendszerváltás utáni feltámasztásáig.

Az első teremben rögtön a ledöntött Sztálin-szobor hatalmas kezébe botlunk. „Forradalmi időkben semmi sem olyan hatásos, mint a szimbólumok bukása” – hangsúlyozta a látványhoz kapcsolódóan Ihász István, a tárlat egyik kurátora. Elárulja, hogy a maradvány Pécsi Sándor kertjében lapult 1986-ig, amikor a múzeum megvásárolta a családtól. A neves színész a szobordöntőktől kért egy darabot a diktátorból, népszerűsége miatt viszont megkapta a ma ismert legnagyobb egyben maradt részét, amelyet hazavitt, halála után pedig a család elásott a kertben. A szimbólumrendszerből nem hagyhatták ki a kommunista címerétől megfosztott nemzeti lobogót, és beemelték a szobordöntéshez használt, számos fotón megjelenő létrákat is, amelyek vörösre festett installációként nehezítik az átjárást a teremfalak között.

Fotó: Nagy Béla / Magyar Nemzet

Gál Vilmos, a tárlat társkurátora kiemelte az anyagból Amberg József sorozatát, aki megdöbbentő minőségben dokumentálta a súlyos harcok sújtotta Józsefváros helyszíneit, majd a grafikákból otthonában készített élethű akvarelleket. Több itt látható műve apró részletekig, látószögükben is megegyezik a velük párosított archív fotókkal. Amberg mellett számos művész, köztük Borsos Miklós, Marosán Gyula, Baranyay András, Nagy Éva, Kusztos Endre és Ambrus Győző is készített sorozatot a forradalmi eseményekről, egészen a menekülés, az ausztriai menekülttáborok mindennapjaiig.

Kondor Béla nagyméretű munkái, például A forradalom angyala című festménye mellett Anna Margit Akasztás című műve, valamint Görgényi István menekülteket ábrázoló festménye a kiállítás legfigyelemreméltóbb alkotásai közé tartozik. A tatabányai festő több mint hatvan művet készített ’56-ról, ezeket csendéletekké festette át, az eredetiek csak restaurálásuk után váltak láthatóvá (a cím a megtorlás árnyékában ily módon titkolt, elrejtett és elásott művekre is utal).

 

A legértékesebb grafikák az Argentínában alkotó Szalay Lajostól származnak, akit Gál szerint Picasso még önmagánál is nagyobb tehetségnek tartott, míg a kiállítás büszkesége Marc Chagall egyetlen ismert, 1956-os témájú grafikája.

A Nizzából kölcsönzött Anya gyermekkel című alkotáson békegalamb óvja a gyermekét ölelő anyát egy égő város mellett. A kurátor elmondta, a litográfiára a múzeum művészettörténésze, Gödölle Mátyás hosszú kutatás után bukkant rá a Musée National Marc Chagall katalógusában. Chagall képe mellette Franciszek Starowieyski síró galambot ábrázoló rajzai láthatók, amelyek szimbólummá váltak a magyar forradalommal szolidaritást vállaló Lengyelországban.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 06. 27.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »