A Fidesz közmunkamutyival fúrja a Tiszavasváriban elért sikereket

A Fidesz közmunkamutyival fúrja a Tiszavasváriban elért sikereket

Tiszavasváriban a város vezetése az országos közmunkaprogramok indulása óta igyekszik ezt az állam által biztosított lehetőséget a helyi szegényebb sorsúak munkához jutása mellett érdemi munkára és valódi helyi értékteremtésre fordítani, írja közleményében Fülöp Erik, a Jobbik alelnöke és Tiszavasvári polgármestere.

A jobbikos politikus szerint azonban

a Fidesz–KDNP által támogatott korábbi polgármesterjelölt, Hosszú József, jelenlegi járási hivatalvezető irányításával a közmunkások kiközvetítése kapcsán egy olyan romboló és megítélése szerint törvénytelen gyakorlat alakult ki, mely veszélyezteti a városban eddig elért sikereket, illetve azok hasonló színvonalon való folytatást.

Elég itt például a Keskeny és Széles utcai cigánysor rendbetételére gondolni – ezekről portálunk helyszíni riportbokban számolt be ITT és ITT; az összeállítások tanulságos motívuma, amikor Hosszú József szabllyosan menekül az Alfahír kérdései elől – melynek mintájára további hátrányos helyzetű városrészek rehabilitációját tervezi a városvezetés, amiben a közmunkásoknak lényegi szerepet szánnak. Emlékezzünk, a kezdeményezés olyannyira sikeresnek bizonyult, hogy a teleprehabilitáció folyamatát a Jobbik országos szintre is kiterjesztené.

Fülöp Erik úgy fogalmaz,

“a kormányzati szerv Tiszavasvári érdekeivel ellentétesen a közmunkaprogramra szégyent hozó, onnan adott esetben már többször (például alkoholfogyasztás vagy a munkaterület rendszeres elhagyása miatt) elbocsátott, nemkívánatos személyeket közvetít ki, a valóban munkakereső, adott esetben e gyakorlat miatt hónapok vagy évek óta nem dolgozó, hasznos munkaerőt pedig immár tömegszinten nem hajlandó munkába állítani”.

Kifejtette, hogy a romboló elemek gyanúja szerint „haveri” családokból kerülnek ki, akiket minden esetben kiközvetítenek, és

“e szokásjogot immár hivatalos gyakorlatként akarják elfogadtatni a tiszavasváriakkal”.

Ebből viszont szerinte Tiszavasvári polgárainak tisztességes többsége nem kér.

“Ez a visszaélés-sorozat nem csupán megbénítja a közmunkaprogramot és akadályozza a helyi értékteremtő projekteket, de közép- és hosszú távon a város működését is veszélyezteti, de megítélésünk szerint teljesen törvénytelen is.”

– írja Fülöp Erik.

Hozzátette, a Belügyminisztérium és az illetékes államtitkárság érdemben nem reagált az általa föltett írásbeli kérdésekre, és csupán a jogilag alátámaszthatatlan „szokásjogra” hivatkoztak.

“Hosszú József korábbi polgármesterjelölt, ma önmagát tejhatalmúnak képzelő állami alkalmazott pedig azt ajánlotta, legjobb esetben is 70-30 százalékos arányban, a Járási Hivatal által megszabottan továbbra is önkényesen ők közvetíthessék ki a közmunkásokat.”

A közlemény szerint a Jobbik felszólítja a Járási Hivatalt és Hosszú Józsefet, vessenek véget ennek a

“teljesen törvénytelen és példátlan gyakorlatnak, ne akadályozzák az értékteremtő közmunkaprogramot és Tiszavasvári fejlődését, ne önkényeskedjenek hatalmukkal és a közpénzekkel visszaélve állami alkalmazottként, gyakorlatilag helyi pártérdekeket szolgálva.”

Fülöp Erik a Belügyminisztériumot arra szólította föl:

“Felügyeljék a törvényességet, és ne engedjék, hogy az állami szervek helyi és térségi pártérdekeket szolgáljanak.”


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »