A "Feltámadott" c. film március közepétől az európai mozikban

A "Feltámadott" c. film március közepétől az európai mozikban

„Nagyon szeretnék még bibliai témájú filmeket készíteni” – nyilatkozta a Vatikáni Rádió magyar szerkesztőségének Pete Shilaimon, a Risen (Feltámadott) c. film egyik producere a vatikáni bemutató alkalmával február elején. Az iraki származású producer hitével kapcsolatban elmondta: „Sosem szégyellem bevallani, hogy katolikus vagyok”. Március közepétől játsszák az európai mozikban a Jézus feltámadásáról szóló hollywoodi filmet, amely Clavius, egy hitetlen római százados szemszögéből mutatja be a húsvéti eseményeket. A főszerepben (Clavius) Joseph Fiennes és a Spanyolországban nagyon népszerű argentin színésznő Maria Botto, Mária Magdolna szerepében. A filmet Kevin Reynolds, az ismert Robin Hood rendezője rendezte.

Jézus Krisztus keresztre feszítése és halála után, Pilátus megbízza Claviust és segédjét, Luciust, biztosítsák, hogy Jézus radikális követői ne tudják elrabolni Jézus földi maradványait, hogy aztán majd azt hirdessék, hogy feltámadt. Amikor a test mégis eltűnik, Clavius megbízatást kap, hogy találja meg és ezzel cáfolja meg a Messiás feltámadását illetve előzzön meg egy esetleges jeruzsálemi felkelést.

A pápa a hit és a remény jelképe a családom számára

Pete Shilaimon producer a Feltámadott c. film vatikáni bemutatója alkalmával a film főszereplőivel és készítőivel együtt találkozott Ferenc pápával a hagyományos szerdai általános kihallgatáson. Nagy lelkesedéssel nyilatkozott az audienciáról: „A pápa a hit és a remény jelképe a családom számára. Az, hogy a közelében lehettem, nagyon mély benyomást tett rám. Azt gondolom, hogy egy nem hívő is megérez valamit a kisugárzásából.”

A „Feltámadott” pozitív római és vatikáni visszhangot kapott

A „Feltámadott” pozitív római és vatikáni visszhangot kapott. A jelenlegi pápaság és a film üzenete közötti kapcsolatról Pete Shilaimon hangsúlyozta: „Az apostolok reményt kerestek Jézus halála után, Ferenc pápa pedig reményt nyújt az embereknek. Amikor egy hitetlen, mint Clavius keres valamit és szembe találkozik Jézussal, arra kényszerül, hogy úgy nézzen szembe önmagával, mint még soha azelőtt. Erről szól a film.” Az irgalmasság is megjelenik a „Feltámadott”-ban. „Felmerül a kérdés ma amikor annyi gyűlölet és ellenségeskedés zajlik a világban, hogy hogyan lehet összekapcsolni az embereket, kultúrákat a szeretet és nem a háború jegyében” – fogalmazott a hollywoodi producer. „Imádkozom, hogy Ferenc pápa és más felelős pozícióban levő emberek ebbe az irányba tudják vezetni a világot. Remélem, hogy nem vallásos emberek is elmennek megnézni a filmet, mert nemcsak egy fontos történet, hanem egy nagyon szép film is egy hitetlen ember szemszögéből bemutatva az eseményeket.”

Egy nem vallásos ember, aki jelen volt a keresztre feszítéskor, hogyan tekinthet Jézusra és a feltámadásra

A nézők könnyen azonosulhatnak Claviussal, a hitetlen római századossal, aki kívülállóként tekint Jézus történetére. „Igen, mindannyian átéltük a kétkedést. Clavius is ilyen egészen addig, amíg elérkezik egy pillanat. Aztán nézőként feltesszük magunkban a kérdést: mi történik azután? Azt akartuk bemutatni, hogy egy nem vallásos ember, aki jelen volt a keresztre feszítéskor, hogyan tekinthet Jézusra és a feltámadásra. Eljátszottunk a gondolattal, aztán felvállaltuk a kockázatot. Ahelyett, hogy a régi, hagyományos módon, a Biblia szerint nyúltunk volna a történethez, egy kissé a feje tetejére állítottuk a hivatalos változatot és egy kívülálló szemeivel tekintettünk rá. Azt remélem, hogy akik megnézik a filmet, meglepődve jönnek ki a moziból.” Pete Shilaimon ezután hozzátette: „A cégünk, az LD Entertainment, mint minden más stúdió is abból él, hogy színvonalas termékeket állít elő. Természetesen azt szeretnénk, hogy a nézők megtöltsék a mozikat, mert a bevételből tudunk új filmeket készíteni és terveink között szerepelnek más bibliai filmek is.”

Saját küldetésének érezte, hogy készítsen egy filmet a reményről

Rendhagyónak tűnik, hogy a Sony Hollywoodban befektessen egy vallásos témájú filmbe. Ezzel kapcsolatban az amerikai producer megjegyezte: „Valójában az LD Entertainment cég alapítója, Mickey Liddell döntött úgy, hogy finanszírozza és megcsinálja ezt a filmet. Saját küldetésének érezte, hogy készítsen egy filmet a reményről és ezzel egy erős üzenetet küldjön az embereknek. Eltökélte, hogy mindenképpen előteremti rá a pénzt. És így is lett. Aztán a Sony is beszállt, mert nagyon tetszett nekik, az amit láttak a filmből. Mickey öt-hat évig keresett egy jó szövegkönyvet a feltámadásról. Miután rátalált, még évekig tartott annak átdolgozása és véglegesítése.”

A barátaim tudják, hogy katolikus vagyok és büszke vagyok rá

Arra vonatkozóan, hogy nem tart-e attól, hogy karrierje megtorpan a vallásos témájú film miatt és esetleg vallásossága miatt megbélyegzik Hollywoodban, Pete Shilaimon elmondta: „Nem. Úgy gondolom, hogy Hollywood nem ilyen. A barátaim tudják, hogy katolikus vagyok és büszke vagyok rá. Ha bárki rákérdez, nem szégyellem bevallani. Vannak különböző vallású barátaim, muzulmánok, zsidók és sosem találkoztam ezzel a problémával. Életem egyik legfontosabb pillanata volt a találkozás Ferenc pápával és nem hallgatom el.

Nagyon szeretnénk egy új bibliai témájú filmet forgatni

A hollywoodi producer következő terveiről elárulta, hogy jelenleg az LD Entertainment cégnél négy bibliai témáról szóló projekt foglalkoztatja őket. Nagy lelkesedéssel fordulnak e tervek felé. Nagyon szeretnénk egy új bibliai témájú filmet forgatni, ami Rómához is kötődik. Minden út Rómába vezet – zárta humorosan az interjút Pete Shilaimon, a Feltámadott c. film egyik producere.

(sv)
radiovaticana.va


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »