A FASZPUMPÁS SZÁVAY

A FASZPUMPÁS SZÁVAY

Becstelen szarjankó vagy te Szávay. Elárultál már mindent és mindenkit, a pártelnököddel együtt. Fogjátok ti még a Gyurcsány valagát is nyalni egy kis sarzsiért, egy sós kifliért, lesz nektek még barátotok az MSZP is (vagy már az), és majd azt is meg fogjátok magyarázni. Nem baj Szávay. Remélem, a faszpumpád megvan még. Mert te azzal vagy egylényegű…

„Igen, van lejjebb! Hitlerhez hasonlította Orbán Viktort a Jobbik parlamenti képviselője

Úgy tűnik, újabb szintet lépett a Jobbik „néppártosodása”, ami a valóságban azt jelenti, hogy most már nem szélsőjobboldal, hanem a szélsőbaloldal jelzőivel, bevett toposzaival gyalázzák a kormánypárti politikusokat. Erre a legfrissebb példát Szávay István, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője szolgáltatta, aki az interneten „felcsúti zsebhitlernek” titulálta Orbán Viktort, Magyarország miniszterelnökét. A nácizás idáig a szélsőbaloldal eszköztárába tartozott.

Hírdetés

Láthatóan nehezen viselte Szávay István, hogy Orbán Viktor múlt hét szerdán a megújult Klebelsberg-kastély ünnepélyes átadásán „kivételes államférfinak” nevezte Horthy Miklós néhai kormányzót. Emlékezetes, a kormányfő akkor arról beszélt, hogy Bethlen István miniszterelnök és Klebelsberg Kuno közoktatásügyi miniszter mellett Horthynak köszönhető, hogy az elvesztett világháború, a vörös terror 133 napja és a trianoni diktátum roppant súlya alatt „mégsem temetett maga alá minket a történelem”. Szávay erre az interneten fakadt ki szélsőbalos stílusban és szókészlettel, amiért Orbánék nem válaszoltak az ő korábbi, Horthyt megidéző parlamenti fölszólalására:

Másfél hete szólaltam fel a Parlamentben Horthy születésének évfordulója alkalmával, de a kormány részéről akkor még csak válaszra sem méltattak. Néhány napra rá viszont maga a felcsúti zsebhitler vette elő a témát, majd jött az ifjú Lomnici színvonalára süllyedt Kiszelly Zoltán egykori politológus jól elmagyarázni, hogy „a mai Jobbik már menekül a volt kormányzó emlékétől”.

Szávay durva kirohanását a kommentelők egy része is nehezményezte. Volt, aki jelezte, hogy ez volt számára az utolsó csepp a pohárban, és elege van a Jobbikból.

De érkeztek újabb kritikák is Szávaynak. Például a Jobbik nemzetpolitikai kabinetjét korábban vezető Borbély Zsolt Attilától, aki a következőket írta Szávaynak a Facebookon:

Bartus Lászlóhoz jársz retorikai kiképzésre, István? A hitlerezés eddig a magyarellenes baloldal retorikai fogása volt. Még ezt is átveszitek? Ja persze, el is felejtettem, Orbán nagyobb ellenség Sorosnál, így aztán megbuktatása érdekében át lehet venni nyugodtan azokat a baloldali toposzokat, melyeket éppoly igazságtalanul rátok is aggattak nem is oly rég. Gratula! Az ember azt hinné, már nincs hova süllyedjen a valaha volt „nemzeti” párt, de rendre csalatkozik. Mi jöhet még ezután? Rasszistázás? Antiszemitázás? Fasisztázás?

Mint arról korábban beszámoltunk (lásd: ezt a cikkünket, vagy például ezt a Polbeat-videót), Borbély Zsolt Attilánál a Jobbik megalkuvó migránspolitikája és Soros György melletti kiállása miatt telt be a pohár még áprilisban, és szakított meg minden kapcsolatot a párttal. Korábban egyébként Soros kapcsán volt már egy csörtéje Szávayval is. (…)” (888)


Forrás:badog.blogstar.hu
Tovább a cikkre »