A dzsihadista rakétatámadás után is a szíriai Aleppóban maradnak a ferencesek

A dzsihadista rakétatámadás után is a szíriai Aleppóban maradnak a ferencesek

Az aleppói ferences kollégiumra és kolostorra több rakétát lőttek ki dzsihadisták május 21-én, szombaton este. A támadás következtében egy idős asszony életét veszítette, ketten súlyosan megsebesültek. A kollégium jelenleg húsz idősnek ad otthont, akik a kolostor falai között találtak menedéket.

 

A merényletet követően Firas Lutfi, a Pro Terra Sancta Egyesület által fenntartott kollégium elöljárója arról számolt be, hogy este hat óra körül rakétatámadás sújtotta a ferences barátok kollégiumát, a környéken lakók, főleg a családok által nagyon szeretett kolostort. A kolostorba sokan látogatnak el mindennap, hogy felfrissüljenek, visszanyerjék energiájukat, amelyet felőröl a hosszan tartó háború. „Pánik és félelem tölti el a húsz asszonyt, akiket idáig a kolostor látott vendégül, miután egy évvel ezelőtt otthonukat (a Páli Szent Vince központot) szétbombázták. Most nem tudjuk, hol helyezzük el őket” – mondta Lutfi atya. Hozzátette: „Aleppóban sajnos már nincs biztonságos hely. Az Úr kegyelmezzen nekünk, szeretnénk, ha mindnyájan csatlakoznátok imáinkhoz, hogy véget érjen a rossz, és a gyűlölet helyett a béke és a szeretet uralkodjon!”

A városba az egyik legnagyobb gond a vízhiány. A legutóbbi támadássorozat idején, miközben hullottak a rakéták, az emberek az utcákon bolyongtak, működő kutakat keresve. Egyre súlyosabb a humanitárius szükséghelyzet.

Francesco Patton, a Szentföld május 20-án, pénteken kinevezett új kusztosa a merénylet hírére megpróbált kapcsolatot létesíteni a kolostorral, de a telefon-összeköttetés megszakadt, így csak e-mailben tudott értesüléseket szerezni. A Vatikáni Rádiónak nyilatkozva megerősítette a Szentföld kollégium elleni támadás tragikus hírét. „Most a Szíriáért végzett ima és böjt ideje van” – mondta. A kolostorban tartózkodó idős asszonyok nem menekültek, hanem koruk és egészségi állapotuk miatt szorulnak gondozásra.

A kusztódia szerzetesei nem hagyják el a kolostort, továbbra is ápolni kívánják a gondjaikra bízott személyeket, életük kockáztatása árán is. Ezek a szerzetesek nemcsak a béke, hanem a hősies szeretet tanúi is – tette hozzá Patton. A szentföldi kusztos mindenkit buzgó és kitartó imára kért: „Megismétlem a Szentatya felhívását, hogy imádkozzunk és böjtöljünk Szíriáért, lakosaiért, a konfliktus ártatlan áldozataiért.”

Azóta, május 23-án, hétfőn Latakia tartományban, Tartus és Dzhable városokban hét helyen hajtottak végre robbantást egy időben, ebből legalább öt esetben a tettesek öngyilkos merénylők voltak. Az Iszlám Állam terrorszervezet magára vállalta a támadásokat. Az áldozatok száma immár 120 fölé emelkedett, 200-an megsérültek. A polgárháború kezdete óta ez volt a legsúlyosabb terrorista támadás Szíriában. Az Iszlám Állam merénylői zsúfolt buszvégállomásokat, Dzhablében pedig egy kórházat is célpontul vettek.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Szentföldi Kusztódia

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »