A dübörgő gazdasági motor hangját elnyomta a korrupciós-ügy zaja

A dübörgő gazdasági motor hangját elnyomta a korrupciós-ügy zaja

Dagadt a korrupciós botrány – Mengyi Roland közvetlenül is szerepel a lehallgatott telefonbeszélgetésekben. 84 millió forintra büntették a Magyar Nemzeti Bank alapítványait. Éremeső hullott Rióban. Heti összefoglalónk.

Újabb részleteket közölt a 168 óra című hetilap a sajtóban Voldemort-ügyként emlegetett nyomozásról. Ez alapján a fideszes Mengyi Roland állításával ellentétben nemcsak közvetve, hanem közvetlenül is szerepel a lehallgatott telefonbeszélgetésekben. Emlékezetes: a nagyobbik kormánypárt borsodi erős embere 10 millió forintos – általa alkotmányos költségnek nevezett – kenőpénz fejében juttatta volna előnyhöz vállalkozókat egy uniós pályázaton. A Hír TV-nek nyilatkozott Csepreghy Nándor a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára is nyilatkozott az ügyben. Azt mondta, „egészen addig van helye ilyen típusú lobbinak, beszélgetésnek, bármilyen konzultációnak, ameddig ezek a beszélgetések szigorúan a közérdekről szólnak. Ahogy egyszázaléknyi erőben is megjelenik a magánérdek, ott ezeknek e beszélgetéseknek semmilyen helye nincs”. Minden esetre a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője a Hír TV kérdésére megerősítette, hogy meghosszabbították a nyomozást az ügyben, amely még a NAV feljelentése nyomán indult.

Büntetés, vásárlás

84 millió forintra büntették a Magyar Nemzeti Bank alapítványait a közbeszerzések elmulasztása miatt. A Közbeszerzési Döntőbizottsághoz az ügyészség fordult a civil szervezetek működésének törvényességét ellenőrző hatóságként. A döntőbizottság több szerződést vizsgált meg, és majdnem minden másodiknál jogsértést állapított meg. A büntetés nem viselheti meg az alapítványokat, hiszen az már korábban kiderült: a Pallas Athéné Alapítványok megvették a Posta-palotát, potom 7 milliárd forintért, további 8 milliárdért pedig felújítják a szecessziós stílusú épületet Nem mellékesen a cég, akitől vásárolták, csak 4 milliárdot fizetett az államnak.

Marad a törvény

Nem változtat a Fidesz, a Jobbik ötpárti egyeztetést hívott arról össze, hogy egy törvénymódosítást követően a külföldön élő magyarok is levélben voksolhassanak. Mint az ismert, a most hatályos törvény megkülönbözteti a határon túli, illetve a külföldön élő, de magyarországi lakcímmel rendelkező magyarokat. A Fidesz szerint azonban ha most változtatnának, akkor az a kvótanépszavazást veszélyeztetné. A Jobbik rendkívüli parlamenti ülést is kezdeményezett, hogy mi lesz belőle, az a szocialistákon múlik.

Ismét változás jön?

Az üzletek 12 órakor bezárnak a hét utolsó napján – szellőztette meg a Népszabadság a héten. Ezzel a kormányzat ismét hozzányúlna a „témához”, pedig nemrég egyik pillanatról a másikra törölték azt csak el. Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője gy ettől eltérő elképzelést vázolt fel a napokban, „van olyan javaslat, amely azt mondja, hogy a munkavállalók számára kötelezővé tenni a kereskedelemre a vasárnapi munkavégzést csak meghatározott napon lehet. Tehát, mondjuk 20 alkalommal egy évben. 6-tól 20-ig vannak a számok, tehát ez azt jelenti, hogy persze vasárnap mindenki nyitva lehet, de az érintett munkavállalónak csak 6 vasárnapi munkavégzési kötelezettsége van” – emlékeztetett a politikus.

2,6 százalékos növekedés

Az elemzői várakozásokat felülmúlva, 2,6 százalékkal nőtt a hazai GDP a második negyedévben az előző év azonos időszakához képest. A növekedéshez a legnagyobb mértékben a piaci szolgáltatások járultak hozzá, az építőipar teljesítménye ugyanakkor továbbra is visszahúzza a GDP emelkedését. „Azért is kedvező ez az adat a várakozásainkhoz képest is.. Kijelenthetjük azt, hogy az európai uniós támogatások vagy transzferek nélkül is képes a magyar gazdaság növekedésre, a 2.6 százalék ezt jelenti” – értékelt Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. A hazaérkezett az első, olimpikonokat szállító gép Rióból. A magyar csapat első aranyérmét szerző Szász Emese edzője azt mondta: a párbajtőrtornán az első meccs volt nehéz, habár előzetesen könnyebbnek várták azt.

Éremeső Rióban

Hosszú Katinka 200 méter háton egy hajszállal lemaradt az első helyről, így három arany- és egy ezüstéremmel búcsúzott Brazíliától. Szintén ezüstérmes lett Cseh László 100 méter pillangón. Kapás Boglárka 800 gyorson, Márton Anita pedig súlylökésben szerzett bronzérmet. Mindketten országos csúccsal kapaszkodtak fel a dobogóra. Kenderesi Tamás harmadszorra(az előfutamokon ennyi alkalommal tette) már nem tudta legyőzni Michael Phelpst 200 m pillangón, a pécsi fiatalember bronzérmes lett. Ugyanitt Cseh László a 7. helyen ért célba.

Ezüstérmet szerzett Imre Géza, 15:14-re nyert koreai ellenfele a döntőben. A magyar párbajtőröző az elődöntőben 15:13-ra győzte le a francia Grumier-t.

Egy kis foci

Nem a pénz miatt igazolt az Egyesült Arab Emírségekbe Dzsudzsák Balázs, hanem mert nem volt más választása – mondta a magyar válogatott csapatkapitánya a Nemzeti Sportnak a héten. Az al-Vahda már az Eb előtt megkereste a szélsőt, akkor azonban visszautasította a rendkívül kedvező ajánlatot, mivel németországi folytatásban reménykedett.

Rendkívüli állapot

Több ember meghalt az Egyesült Államok déli részét sújtó áradásokban. A hatóságoknak több mint ezer embert kellett kimenekíteniük. A helyi sajtó történelminek és példátlanul súlyosnak nevezte a katasztrófát. Louisiana kormányzója az egész állam területére rendkívüli állapotot hirdetett.

Egy vonat utasait támadta meg egy férfi a svájci Sankt Gallen kantonban. A tettes előbb egy nőre öntött gyúlékony folyadékot, majd később az egész kocsiban szétlocsolta. Késsel is rárontott az utasokra. Hat ember, köztük egy hatéves gyermek súlyosan megsérült, egyikük életveszélyesen. A támadó magát is felgyújtotta – amikor elfogták, még égett.

Ünnep

Karneválokkal ünnepelték Kubában Fidel Castro 90. születésnapját. A kommunista vezető a pártlapba azt írta: az országnak meg kell őrizni a forradalom eredményeit. Kuba és az Egyesült Államok idén tavasszal rendezte a diplomáciai viszonyt, az amerikaiak feloldották a kommunista szigetország elleni szankciókat.

…és végezetül elkezdődött a Sziget Fesztivál. Az elmúlt hónapok terrortámadásai miatt szigorítottak a beléptetésen. Több az ellenőrzőpont, a látogatók adatait pedig rögzítik. Ezt nehezményezte a 90 éves Irénke néni is, aki mindezektől függetlenül ugyan úgy tombolt.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »