A DK hárompontos terve az oktatás javítására

Az oktatás “válsághelyzetben” van, a megoldásra a Demokratikus Koalíció hárompontos tervet dolgozott ki, amelynek része, hogy a felelős miniszternek és az államtitkárnak távoznia kell, új tárcavezetőre van szükség, akinek van bátorsága új alapokra helyezni az oktatási rendszert.

Niedermüller Péter, a DK európai parlamenti képviselője sajtótájékoztatóját követően, szombaton az MTI-nek elmondta: felszólítják a miniszterelnököt, hogy váltsa le Balog Zoltán emberierőforrás-minisztert és Palkovics László oktatási államtitkárt, mivel “tökéletesen alkalmatlanok”.

A tervük második pontja, hogy olyan oktatásért felelős minisztert nevezzenek ki, aki szakmailag kompetens és megvan a politikai bátorsága ahhoz, hogy új, európai alapokra helyezze az oktatási rendszert – mondta a politikus.

Harmadik pontként pedig azt jelölte meg, hogy az új miniszter tárgyaljon az érdekvédelmi szervezetekkel, a pedagógus szakszervezetekkel, a Tanítanék mozgalommal és a demokratikus ellenzékkel a nemzeti konszenzus kialakításáról.

Jelezte: pártja szerint, ha Orbán Viktor miniszterelnök cinikusan nevet a javaslaton, az mutatja, hogy “nem képes már kormányozni”, annyira elborítják a korrupciós ügyek.

Niedermüller Péter emlékeztetett: a DK 2011 óta hívja fel a figyelmet arra, hogy az Orbán-kormány oktatáspolitikája “teljes csőd, kudarc”, nem felel meg azoknak a követelményeknek, amelyeket egy modern ország elvár az oktatási rendszerétől.

Úgy értékelt: a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik), a centralizált oktatási rendszer nem működik, és ennek kárát leginkább a diákok és a pedagógusok látják. Hozzátette: korábban azt sejtették kormányzati szinten, hogy megszüntetik a szervezetet, ehhez képest “59 Kliket hoztak létre”. A kormány azzal, hogy a maradék jogokat is elvonja az önkormányzatoktól, az oktatás “totális államosítására” törekszik, és ez szembe megy mindazzal, amit a modern európai tapasztalatok mutatnak – fogalmazott.

Niedermüller Péter közölte: szégyenletesnek tartják, hogy az Európai Bizottságnak kötelezettségszegési eljárást kellett indítania Magyarország ellen a roma diákok oktatási szegregációja miatt; a DK hangsúlyozza azt is, hogy az országban jelenleg nem felzárkóztatás történik, hanem “oktatási szegregáció”.

A képviselő rendkívül rossznak nevezte a szakképzés átalakítását, megemlítve, hogy a diákoknak az úgynevezett szakgimnáziumokba bekerülve 14 évesen el kell dönteniük, milyen foglalkozást választanak, miközben a modern gazdaság a flexibilitást kívánja meg a munkavállalóktól. Hozzátette: ezek a fiatalok “semmilyen közismereti képzést nem kapnak”, aminek “nyilvánvaló következményei lesznek”.

Hasonlóan drámai a helyzet a felsőoktatásban – fogalmazott Niedermüller Péter, hozzátéve: a tavalyi alacsony számhoz képest is 11 ezerrel csökkent a felsőoktatásba belépők száma. Ezzel Magyarországon a felsőoktatásba belépők aránya 41 százalék, miközben az Európai Unióban 57 százalék.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »