A demokratikus Bauer a Facebookon teszi helyre az önkényuralmi kormányzattal kokettáló Eörsit

A demokratikus Bauer a Facebookon teszi helyre az önkényuralmi kormányzattal kokettáló Eörsit

Bauer szerint Eörsi nem érti, hogy tettével úgy tesz, mintha “Magyarország minden baj dacára alapjában normális demokrácia lenne”. Holott nincs.

Az egykori SZDSZ-esek hatalmas téttel bíró külön meccset vívnak egymással, mindezt egy kinevezés körül. Eörsi Mátyás régi-új párttársa, az európai értelemben vett demokratikus baloldali és liberális, valamint nagyoncivil, vagy kevésbé civil szervezetek és jogvédők tüntetéseinek állandó bútordarabja, hazánk nyugati orientációjának lelkiismerete, a velünk élő ’90-es évek kifakult fotografisztikus ikonja, a Szent Korona lelkes rajongója, a trianoni sorstragédia kétségbevonója, Bauer Tamás ment neki amiatt, hogy elfogadta a kormány kezéből a a varsói székhelyű gumiszervezet, a Demokráciák Közössége főtitkári jelölését (és ugyanitt Szent-Iványinak azért, mert felszólalt Tusványoson).

Eörsi jelöléséről itt, a további balliberális “ikonok” reaktivizálásáról pedig itt írtunk.

“Az, hogy egy demokratikus kormány vele szembenálló ellenzéki politikai szereplőt jelöljön valamilyen nemzetközi tisztségre, akitől nem várja el, hogy feladja vele szembeni kritikus álláspontját, természetes dolog. Ez így normális a demokratikus kormány és ellenzéke viszonyában. Nálunk azonban nem ez a helyzet. Nem pusztán arról van szó, hogy Eörsi mást gondol a magyar politika fő kérdéseiről, külpolitikáról, belpolitikáról, az Európai Unióról, mint a kormány, és bírálja a kormány politikáját. Arról is, hogy Szijjártó külügyminiszter abban az Orbán-kormányban tölt be pozíciót, amely hat éve irányítja a demokratikus jogállam felszámolását, amely megszüntette a magyar alkotmányosságot, amely kérdésessé teszi Magyarországnak a nyugati demokráciák melletti elkötelezettségét. Eörsi eljárása óhatatlanul olyan benyomást kelt a nemzetközi életben és itthon is, mintha Magyarország minden baj dacára alapjában normális demokrácia lenne. Ez a Fidesz érdeke, de nem a magyar demokráciáé. Ezt a különbséget, nevezetesen a demokratikus ellenzék és kormány közötti viszony, illetve az önkényuralmi rendszer és ellenzéke közötti viszony különbségét Eörsi szemlátomást nem érti.”


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »