A damaszkuszi kormány bombázására szólították fel Obamát

Ötvenegy amerikai külügyi tisztségviselő írta alá azt a bizalmas dokumentumot, amelyben tiltakozását fejezi ki az Obama-kormányzat Szíriával kapcsolatos politikája ellen – írta internetes oldalán a The Wall Street Journal (WSJ) csütörtökön későn este.

A belső használatra szánt dokumentumban az aláírók arra szólították fel az elnököt, hogy haladéktalanul indítsa meg a damaszkuszi kormány elleni célzott légicsapásokat. Szerintük ugyanis csakis Bassár el-Aszad szíriai államfő eltávolítása és új szíriai kormányzat felállítása hozhat változást a közel-keleti országban.

Az aláírók Szíriával és a térséggel foglalkozó külügyi tisztségviselők és tanácsadók, a The Wall Street Journal azonban nevüket nem közölte.

John Kirby külügyi szóvivő megerősítette a lap információit, de nem kívánt részletekbe bocsátkozni. Mindössze annyit mondott: a külügyi vezetésnek van tudomása a tiltakozásról, de egyelőre tanulmányozza a szöveget.

Barack Obama elnök 2013 nyarán döntött úgy, hogy az amerikai légierő nem bombázza le a damaszkuszi infrastruktúrát, s azóta az amerikai kormány elutasít mindenfajta hasonló akciót a szír kormány és állásai ellen. Ugyanakkor az Egyesült Államok irányította nemzetközi koalíciós erők 2014 óta folyamatosan támadják a levegőből az Iszlám Állam nevű terrorszervezet szíriai és iraki területeit.

Közben csütörtökön este a Washington Examiner című, republikánusokhoz közelálló lap munkatársának a Pentagon egyik – neve elhallgatását kérő – tisztségviselője arról beszélt: a védelmi minisztériumban aggodalmat kelt, hogy orosz gépek Szíria déli vidékein hajottak végre légicsapásokat, állítólag az Iszlám Állam ellen küzdő, Nyugat-barátnak mondott lázadók ellen.

Csatolt_cikkek: Olvasta már?:“Lábbal tiporja az alkotmányt” 11 állam ment neki ObamánakObama nem fogja aláírni a szeptember 11-i merényletek áldozatainak hozzátartozói által igényelt kártérítési javaslatotKivégeztetné Obamát Trump volt komornyikjaRovatok: KülföldTelepülés: USACímkék: Barack Obama, bombázás, Egyesült Államok, Szíria, szíriai helyzet, szíriai konfliktus, külföldForrás: 

MTI


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »