A csornai Gyula nem imádkozni járt a templomba

A nyomozók 2016. július 11-én elfogták és lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki K. Gyula 25 éves csornai lakost.

A nyomozás adatai szerint a férfi 2016. június 18-án egy csornai templomban a bejárati ajtón belül található lezárt vasrácsot megrongálta, a lakatpántot letörte, majd az ott lévő nyitott irodából ellopott egy lezárt pénzkazettát. A dobozt végül nem tudta kinyitni, ezért azt egy közeli szemetesbe kidobta. A tolvaj ezután még két alkalommal próbált meg pénzt lopni a templomból, sikertelenül.

Néhány nap múlva – 2016. június 24-én virradóra – egy csornai vendéglő ablakredőnyét felfeszítette, majd betörte az ablakot. A helyiségből ellopta az ott talált készpénzt. Egy héttel később egy virágbolt ajtaját is berúgta, behatolt a helyiségbe, ott "kutatást végzett", de végül nem tulajdonított el semmit. A rendőrök a 25 éves férfit elfogták, a rendőrkapitányságra előállították, ahol – őrizetbe vétele mellett – gyanúsítottként hallgatták ki. Kihallgatásán elismerte a bűncselekmények elkövetését – olvasható a rendőrség honlapján.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »