„A brexit és a menekültügy összefügg”

A brit Foals zenekar tagjai nem szeretnek politizálni, ám megvan a maguk véleménye mind a migránsválságról, mind a brexitről. Például egy daluk rákerült a Glastonbury fesztivál napokban kiadott első koncertalbumára, amelynek bevételével a menekülteket segítő Oxfam segélyszervezetet támogatják. Most szerdán a Budapest Parkban a magyar közönséget is meghódította a tűpontos koncertjeiről híres banda, mi pedig basszusgitárosával, Walter Gerversszel beszélgettünk.

A legnagyobb gáz, a brexit után épp azok az arcok mossák a kezüket és állnak félre, akik erőltették ezt az egészet, amely oda vezetett, hogy az lett a népszavazás eredménye, ami – kezdett bele a beszélgetésbe Walter Gervers. A brit Foals basszusgitárosa nem igazán szeret politizálni, s amint leszögezte: a zenekaruk sem az a banda, amely beáll abba, hogy megmondja a dolgokról a frankót. Ennek ellenére persze van véleményük a körülöttünk zajló, Európát és a világot meghatározó eseményekről.

– A menekülthelyzet régóta jelen van a világban, ez az Egyesült Királyságban elválaszthatatlan a brexittől – mondja Gervers. Szerinte például roppant zavaró, hogy vannak olyan uniós tagállamok, amelyek lehúzták a rolót a határaiknál, és azoknak sem próbálnak meg menedéket nyújtani, akik tényleg rá lennének szorulva. – Noha vannak olyan EU-tagok, amelyek lehetőségeikhez képest már nem tudnak többet tenni az ügyért, de az uniónak – amely számára ez komoly kihívás – megvannak a forrásai, infrastrukturális háttere ahhoz, hogy menedéket nyújtson a valóban arra szorulóknak. – A gitáros úgy érzi, az emberek többsége egyetért azzal, hogy a segítségért kiáltókat nem fojthatjuk bele a tengerbe.

– Ám valóban nagy gond, hogy a menekültekkel olyanok is érkezhetnek, akiknek semmi szükségük segítségre, csak rácsatlakoznak a hullámra és egy céljuk van, hogy ártsanak nekünk, rossz dolgokat műveljenek – ismerte el arra a felvetésünkre a zenész, hogy többen, így a magyar kormány tagjai is, úgy érvelnek, azért zárják le a határt, mert a mindenféle ellenőrzés nélkül áramló menekültekkel terroristák is beszivároghatnak Európába. Gervers arra a felvetésre, hogy szerinte van-e esély a terrorista elemek kiszűrésére, kifejtette, ő úgy véli, ez rövid távon sajnos megoldhatatlan feladatnak tűnik. Mint mondta azonban, a problémát, mármint a terrorizmust a gyökerénél kellene kezelni.

A Foals basszusgitárosát azért is faggattuk ennyit a témáról, mert az oxfordi csapat egyik dala, a What went down (Mi süllyedt el?) is rákerült a világ legnagyobb könnyűzenei fesztiváljának, a nyugat-angliai Glastonburynek arra a koncertalbumára, amelynek célja, hogy a zenészek kiálljanak a menekültek mellett.

A Stand As One (Egyként kiállunk) munkacímet viselő korongra tizennyolc Glastonburyn fellépett banda egy-egy száma került fel. Közülük egyébként a Foals előtt a Szigeten hét csapat, így az Editors, a Muse, Sigur Rós, a Years & Years, a Chvrches, a The Last Shadow Puppets, illetve Jess Glynne is fellépett. Rajtuk kívül pedig a humanitárius ügyekben korábban is aktív Coldplay is szerepel az előadók között.

A bevételt a menekültcsaládok egyesítéséért is síkra szálló Oxfam segélyszervezet kapja. A fesztiválszervezők, illetve az előadók a lemezt a most június 16-án meggyilkolt brit munkáspárti képviselőnő, a háborúellenességéről ismert, a háborús övezetekből menekülők humanitárius helyzetének megoldását felkaroló, valamint a többek között a gázai blokád feloldását is követelő Jo Cox emlékének ajánlják.

Fotó: Nagy Béla / Magyar Nemzet

A megkereséssel kapcsolatban Gervers arról mesélt, hogy a Glastonbury csapata a fesztivál után kérdezte meg őket, benne lennének-e egy ilyen kezdeményezésben. A dalválasztásról pedig elmondta, nem volt tudatos döntés az, hogy olyan szám legyen, ami bármiben is köthető a menekültekhez. Ehhez képest a What went down videoklipje teljesen passzol történetében a témához, hiszen a képeken az látszik: egy öbölben egy lány úszva menekül két másik üldözője elől, akik elkapják és mindenáron a tengerbe akarják fojtani.

A jelenet akár a török–görög partoknál is játszódhatna, igaz, a videó inkább egyfajta allegória, nem valós eseményt mutat be. – Örülök, hogy ezt mondod, de igazából arról van szó, hogy jelenleg ez az a dal, amelyik a legjobban hozza a dinamikát, ami minket jellemez – zárta a beszélgetést az egyébként roppant szimpatikus basszusgitáros.

 

További érdekességekért érdemes követni a rovatunk Facebook-, Tumblr- és Instagram-profilját is. Csak semmi trendcsinálás: hallgassatok menő magyar feltörekvőket!

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 08. 19.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »