A brazil elnök szerint meg akarják puccsolni

Puccsnak nevezte pénteken Dilma Rousseff brazil elnök a leváltására tett törvényhozási kísérletet, s azt ígérte, hogy ha törvényellenesen távolítják el a hatalomból, akkor a dél-amerikai államokból álló Mercosurhoz fordul, hogy függesszék fel Brazília tagságát.

A Mercosuron belül létezik egy úgynevezett demokráciazáradék, amely lehetővé teszi azon országok tagságának felfüggesztését, ahol eltávolítják a hatalomból a demokratikusan megválasztott kormányt, ahogy az például Paraguayban történt 2012-ben. Rousseff elmozdítását viszont a szintén demokratikusan választott törvényhozásban kezdeményezték, mert legutóbbi újraválasztása előtt a gyanú szerint kozmetikázta a költségvetési adatokat. Az eljárás szerinte minden jogalapot nélkülöz, és egy „puccs minden jegyét magán viseli”.

A brazil törvényhozás alsóháza a múlt hét végén az államfő elmozdítására szavazott, a szenátusban pedig most szombaton alakult meg a kérdéssel foglalkozó bizottság. A testület 42 tagjából sokan közzétették, mi az álláspontjuk a kérdésben; így például 27-en támogatják, hogy a szenátus szavazhasson az elnök leváltásáról, míg tízen ellenzik. A testület május 10-én vagy 11-én egyszerű többséggel dönt majd arról, hogy támogatja-e a szenátusi szavazás megtartását. Ha a szenátus végül megszavazza az elnök elmozdítását, az egyébként védettséget élvező államfőt felfüggesztik, és bíróság elé lehet állítani, helyét pedig alelnöke, Michel Temer veszi át. Temer visszautasította, hogy az elnök ellen áskálódna, és hogy puccs készülne.

Azt, hogy az elnök államcsínyt emleget, Temer és több bíró is sértőnek nevezte, köztük olyanok is, akiket Rousseff nevezett ki. Mint mondták: ez sértés a brazil intézményekre nézve. Temer szerint az elnök azt a látszatot kelti, mintha Brazília egy aprócska banánköztársaság lenne, ahol puccsokkal szokás leváltani a hatalmon lévőket. Az alelnök ugyanakkor világossá tette: készen áll a kormányzásra, ha Dilma Rousseffet leváltja a parlament.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »