A botrány ellenére is beiktatták a brazil exelnököt

A botrány ellenére is beiktatták a brazil exelnököt

A második napja tartó tömeges tiltakozások ellenére beiktatták új hivatalába csütörtökön Luiz Ináció Lula da Silva korábbi brazil elnököt, akit a Petrobras állami olajcég korrupciós botrányában ellene felhozott vádak ellenére nevezett ki államfői kabinetjének vezetőjévé Dilma Rousseff jelenlegi elnök.

Nem sokkal a beiktatási ceremóniát követően Itagiba Catta Preta Neto szövetségi bíró törvényszéki határozatot adott ki a kinevezés felfüggesztéséről, azzal indokolva lépését, hogy Lula da Silva miniszteri megbízása akadályozza „az igazságszolgáltatás szabad gyakorlását”. Válaszul a brazil államügyészség hivatala közölte, hogy fellebbezést nyújtanak be a szövetségi bíró határozata ellen.

A Petrobras-botrány miatt hónapok óta súlyos belpolitikai válsággal küzdő Brazíliában Lulát március 4-én őrizetbe vették és kihallgatták. A rendőrség szerint bizonyítékok vannak arra, hogy bűncselekményekkel segítették finanszírozni Lula pártja, a baloldali Brazil Munkáspárt (PTB) kampányait és kiadásait. A volt elnököt emellett azzal gyanúsítják, hogy vesztegetési ügyletekből húzott hasznot a részben állami tulajdonban lévő Petrobras olajipari óriásvállalat közvetítésével, és luxusingatlanokra is szert tett.

Szerdai miniszteri kinevezése azonban megnehezíti az ellene indult eljárás folytatását, mivel mostantól kizárólag a legfelső bíróság járhat el ellene.

Ezrek vonultak utcára

A beiktatási ceremónián Rousseff illegálisnak és demokráciaellenesnek nevezte azt, hogy a korrupciós ügyben eljáró Sérgio Moro vizsgálóbíró szerdán engedélyezte számos lehallgatott telefonbeszélgetés nyilvánosságra hozását, és így többek között nyilvánossá vált annak a beszélgetésnek a felvétele is, amelyben Rousseff közli Lulával, hogy előkészítette kabinetfőnöki kinevezését, amellyel „szükség esetén” élhet.

Dilma Rousseff brazíliai elnök és elődje, a korrupciós botrányba keveredett és a napokban miniszterré kinevezett Luiz Inácio Lula da Silva elleni tüntetők a brazíliavárosi elnöki rezidencia, a Planalto-palota előtt Fotó: Sergio Dutti / MTI / EPA

A hangfelvétel nyilvánosságra kerülése után ezrek vonultak Brazília utcáira, és a demonstrációk csütörtökön is folytatódtak. A beiktatási ceremónia idején a Brazil Munkáspárt hívei az elnöki palotánál rövid ideig összecsaptak a kormányzat ellen tiltakozókkal. A rendőrség paprikaspray-t vetett be a mintegy háromszáz fős tömeg feloszlatására.

Sao Paulóban, Brazília legnagyobb városában több száz demonstráló második napja torlaszolta el az egyik legfőbb belvárosi sugárutat, hogy Rousseff vád alá helyezését és Lula letartóztatását követelje.

Néhány órával később a brazil képviselőház megválasztott egy 65 tagú különbizottságot, amelynek az lesz a feladata, hogy megállapítsa: vannak-e olyan jogi érvek, amelyek alapján megindítható a Rousseff elnök leváltásához vezető hosszadalmas procedúra. A bizottságban túlnyomó többségben vannak a kormánypárt és Michel Temer alelnök pártjának tagjai. Rousseff elmozdítása esetén Temer jön számításba első helyen az utódjaként.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »