A bősi Most-Híd klubjának főnöke egyelőre szabadlábon marad

A Sátor Lajos-féle szervezett bűnözői maffiabanda ügyében két vádlottat a Legfelső Bíróság csütörtökön szabadlábra helyezett. Így elvetették azt a sérelmezést, amelyet a Speciális Ügyészségi Hivatal államügyésze indítványozott a besztercebányai Speciális Büntető Bíróság döntése ellen, akik augusztus 5-én a két vádlottat nem helyezték fogságba.

 

 

Állítólag R. Róbert és Cs. Judit esetében – aki mellesleg a Most-Híd járási képviselője – nem fenyeget az a veszély, hogy a folyamatban lévő büntetőeljárást bármiben is akadályoznák.

 

 

 Tizenegy évig „uralkodtak”

 

Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA)  kedden, augusztus 2-án hét személyt tartóztatott le a Sátor-üggyel kapcsolatban. A kihallgatás után négy személyt elengedtek, míg három személy esetében az államügyésztől fogságba helyezési parancsot kértek. D.Boris exrendőrt a bíró vizsgálati fogságba helyezte.

 

 

Boris D. exrendőr a nyomozás során eddig beszerzett bizonyítékok szerint 2003-ban – még rendőrként – elárulta a Sátor-maffia tagjainak, hogy hol tartózkodik a Dunaszerdahelyről száműzött Écsi Béla, akit a maffiatagok kivégeztek, Boris D. pedig a gyilkossággal kapcsolatos rendőrségi vizsgálatot befolyásolta.

Fotó: pnky.sk

 

A Sátor-bűnbandával összefüggésbe hozható különböző bűncselekmények miatt a rendőrség összesen 15 embert vádolt meg. A bűnbanda ugyanis Szlovákia és Magyarország területén 1999-től 2010-ig  erőszakos bűncselekményeket hajtott végre.

 
Az bűnbanda alapításának, az előkészítésének és a támogatásnak bűntettével összesen kilenc személyt vádoltak meg, és további tízet üldöznek gazdasági bűntett ügyében.

 

A fotón Cs. Judit (aktuality.sk)

R. Róbertet és Cs.  Juditot például annak a dióspatonyi illegális dohánygyárnak működtetésével gyanúsítják, amellyel 2007-ben körülbelül 18 millió koronás kárt okoztak az államnak.

 

 

A játszmában több lehetőség is adott

 

A Most-Híd párt bősi elnöknőjének ezzel az üggyel vélhetőleg megszűnik a tagsága a pártban.

 

 

A pártban azonban egyelőre nem született döntés, ugyanis a játszmában több lehetőség is adott. Például: a párt vagy felszólítja a vádlottat, hogy szakítsa meg a tagságát, vagy egyenesen elbocsátják ők. A Most-Híd szóvivője, Nagy András a kettős eshetőség ügyében nem óhajtott konkrétumokat elárulni.

 

 

„A Most-Híd párt járási elnöksége ma este ül össze, és Csörgőné (Cs. Judit) ügyével is foglalkozni fogunk. Arról a tevékenykedéséről, amivel jelenleg vádolják, a pártnak nem volt tudomása. A járási elnökség megbeszélésének eredményéről legkorábban holnap informálhatjuk Önöket”

 

nyilatkozta.

 

Forrás: sme.sk/TASR/aktuality.sk

Nyitókép: parlamentnelisty.sk

 

 


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »