A Black Lives Matter elfoglalta egy londoni reptér kifutópályáját

A Black Lives Matter elfoglalta egy londoni reptér kifutópályáját

MTI nyomán

A fundamentalista feketék rasszista, fehérgyűlölő gittegylete, a Black Lives Matter (BLM – A Fekete Életek Számítanak) aktivistái foglalták el a londoni City repülőtér egyetlen kifutópályáját kedden, megbénítva a légikikötő forgalmát.

Az akciót az Amerikában alakult, azóta pedig sajnos Európába is átterjedt szervezet nagy-britanniai tagozata, a Black Lives Matter UK szervezte.

A kilenc főből álló csoport behatolt a repülőtér területére, és a kifutópályán a tiltakozók egymáshoz láncolták magukat. A rendőrség feltételezése szerint vagy a Temzén átúszva, vagy csónakkal sikerülhetett bejutniuk a civilek elől elzárt területre.

A Londont kiszolgáló öt nemzetközi repülőtér közül a City a legkisebb, és az egyetlen olyan, amelyik a brit főváros belterületén, a City pénzügyi központjának közvetlen közelében működik. A jórészt belföldi és európai forgalmat lebonyolító repülőtér népszerű a City pénzügyi szolgáltatási szektorában dolgozó bankárok és üzletemberek körében, mert munkahelyükről néhány perc alatt elérhető.

A Black Lives Matter UK a keddi akcióval egy időben kiadott közleményben utalt is rá, hogy éppen ezért választotta a tiltakozás célpontjául ezt az “elit” repülőteret.

A szervezet közleménye szerint a City repülőteret egy “kis létszámú elit használja”, miközben a Földközi-tengeren csak az idén eddig több mint háromezer migráns halt meg vagy tűnt el, és “elsőként a feketék halnak meg”.

Az akció elsődleges célja azonban a közlemény szerint a figyelemfelhívás arra a hatásra, amelyet a Nagy-Britannia okozta környezetkárosítás gyakorol a fekete közösségek életére helyben és globálisan egyaránt

“A feketék az elsők, akik meghalnak, és (akik) nem repülhetnek ebben a rasszista klímakrízisben.”

– fogalmaznak a mozgalom tagjai.

Köszönjük, most már legalább tudjuk, hogy a klímaváltozás is rasszista, öröm…

A Scotland Yard egységei kivonultak a City repülőtérre, de kedden késő délelőttig nem távolították el a kifutópályáról a tiltakozókat, azzal az indokkal, hogy várnak azoknak az eszközöknek a megérkezésére, amelyekkel a csoport tagjait összekötő láncokat biztonságosan le lehet vágni.

A City repülőtér az egyetlen a nagy londoni repülőterek közül, ahonnan nem közlekednek Budapestre menetrendszerinti járatok.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »