A balti és skandináv államokkal egészülhet ki a Visegrádi Négyek

Május elején Prágában találkoznak a visegrádi (V4), a skandináv és a balti országok külügyminiszterei – jelentette be Lubomír Zaorálek cseh külügyminiszter Prágában, miután tárgyalásokat folytatott Margot Wallström svéd külügyminiszterrel. Az egyeztetések során fölmerült a visegrádi négyeken kívüli szélesebb együttműködés is, az úgynevezett ABC.

Magyar Menedék - Sitchin

„Meghívtam a külügyminiszter asszonyt Prágába, arra a találkozóra, amelyre május 3-án és 4-én kerül sor a skandináv, a balti és a visegrádi országokkal” – mondta Zaorálek újságíróknak a kétoldalú megbeszélések szünetében. Prágai diplomáciai értesülések szerint a májusi külügyminiszteri találkozó legfőbb témái az orosz-ukrán viszony, a keleti partnerség programja, valamint az energiabiztonság kérdései lesznek.

A V4-ek és más országok közti együttműködés bővítéséről a cseh és a lengyel államfő, Milos Zeman és Andrzej Duda is tárgyalt a nap folyamán Prágában.

Duda a megbeszélések után újságírók előtt azon véleményének adott hangot, hogy a visegrádi csoport súlya az utóbbi évben elsősorban a migránsválság következtében nőtt. Zeman és Duda egyetértett abban, hogy a V4-eknek szorosabb kapcsolatra kell törekedniük a közép-európai régió északi és déli államaival is.

„Szóba került a visegrádi négyeken kívüli szélesebb együttműködés is az úgynevezett ABC – tehát az Adriai-tenger, Baltikum, Fekete-tenger (a rövidítés a lengyel nevek kezdőbetűiből áll) – háromszögben”
– nyilatkozta Andrzej Duda.

Megjegyezte, a közös közlekedési infrastrukturális és gazdasági projektek lehetnének mindenki számára hasznosak. A visegrádi csoport – Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia – soros elnöki tisztségét Csehország tölti be, így a tárgyalásokat Prága kezdeményezi.

mti


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »