„A balliberális értelmiség azoktól viszolyog, akiket maga hagyott a szarban”

http://nol.hu/kultura/a-balliberalis-ertelmiseg-azoktol-viszolyog-akiket-maga-hagyott-a-szarban-1629493?utm_source=beuszobol&utm_medium=link&utm_campaign=beuszo2016-08-27 Kácsor ZsoltGulliver-sorozatunk következő jelentésének szerzőjét arról kérdeztük, hogy mai fejjel 1989-ben mit tanácsolt volna a magyaroknak.- Hol nőtt fel?- A kelenföldi lakótelepen. A hetvenes éveknek ezeket az előre gyártott elemekből berendezett élettereit voltaképp gyerekként kezelt felnőttek számára tervezték, az „igazi” gyerekek számára éppen ezért maga volt a paradicsom. Tízemeletes óriásházak ezernyi kis babaszobával, a házak közt hatalmas, parkos, körbekerítetlen játszóterek.Az egész valahogy „egyben” volt, a világot „közös tulajdonként” élte meg az ember. Ráadásul egy csomó felesleges rivalizálást megspóroltunk, hiszen mind ugyanarról az 51 négyzetméterről jöttünk, más-más emeletről, de ugyanazok közül a tapétaminták közül. Ettől aztán az embernek volt valami állandó otthonosságérzése.- Akkoriban milyen olvasmányok hatottak önre leginkább?- A szüleim bábszínészek, gyerekkorom az Állami Bábszínház legendás korszakára esik, csupa zseniális irodalmi adaptációval. Ha az apukád Gigi a Tündér Lalából vagy Csongor a Csongor és Tündéből, akkor ezekkel a szövegekkel sokkal bensőségesebb viszonyba kerülsz, mint ha leülnél elolvasni a könyvet. Ehhez jött még, hogy anyukám sok verset tudott fejből, és lépten-nyomon idézgetett. Az irodalom ilyen értelemben a hétköznapi életünk része lett, minden hamis, pátoszos emelkedettség nélkül. „Funkciója” volt, mint a sótartónak vagy a légfrissítőnek. Nem elsötétített könyvtárszobát, magányos, passzív kalandot jelentett, hanem olyasmit, amivel „kezdeni lehet valamit”.- Hamar eldőlt, hogy az irodalom lesz az élete?- Az általános iskolai magyartanáraim – köztük a legkedvesebb Szalai Feri bácsi – jóval korábban döntöttek a sorsomról, mielőtt még bennem bármi is eldőlhetett volna. A karrierem csúcsa emlékeim szerint a nyolcadikosok búcsúztatására írt ballagási beszédem volt. Betegesen tekervényes körmondataival nyelvtanórán később a többszörös alárendelő szerkezeteket szemléltettük. A gimiben aztán derékba tört a pályám. Hogy a Holmiban sohasem jelenhettem meg, azon mára simán túltettem magamat, de hogy annak idején az Eötvös Diák szerkesztőbizottsága nem tartotta közlésre méltónak Zsilett című, radikális szemléletű, bár kissé szuicid hajlamú posztavantgárd szabadversemet, az máig fájó seb.na most akkor„na most akkor mondjátok meg nagyokosok mi legyen ki ne legyen miközülünk maholnap és ki legyen ki utazzon még a világ végére is kocsival ki tudjon le minden bajt egy odavetett bocsival ki vegye a nyakába egy papucsér’ a plázát kinek vigye el a bank a vakolatlan házát kinek legyen párnája a hugyos-sáros aszfaltki foglaljon négy személyre ablak mellé asztalt” (Részlet a versből)- Mikor találta meg az „Erdős Virág-os” hangot?- Szerintem nem az a fontos, hogy találj egy hangot, amin aztán életed végéig beszélni tudsz, hanem hogy lehetőség szerint minden egyes megszólalásod adekvát legyen. Az októberben megjelenő, világító testek című, Budapestről szóló és saját fotókkal illusztrált prózaverskötetem például abszolút máshogy Erdős Virág-os, mint az ezt is el kötet volt. Nemcsak a külső elvárásoknak, de saját, korábbi önmagának sem akar megfelelni, sőt, úgy próbál új és hiteles hangot találni, hogy ezért, ha kell, a korábban megszerzett népszerűségről is minden gond nélkül lemond.- Ha időutazó Gulliverként visszamehetne az időben 1989-be, milyen tanácsokat adna saját magának és a magyaroknak?- Amikor Gulliver hazatért a jehuk országából, felülbírált magában mindent, amit az emberi társadalomról odáig gondolt. Úgy látta, a legtöbb bűnnel, emberi gyarlósággal, ha nagyon muszáj, végül is meg lehet békélni, de ha ezek gőggel és büszkeséggel is párosulnak, az úgy már nagyon nem oké. Az általunk olyannyira jó fejnek gondolt, úgynevezett balliberális értelmiség legellenszenvesebb vonása szerintem éppen ez a gőg, büszkeség és undor. Azoktól viszolyog, akiket kezdettől fogva maga hagyott a szarban. Odáig mindannyian­ eljutunk, hogy a szeretetlenség, a frusztráció és a tehetetlenség érzése természetes módon válthat ki kontrollálatlan dühöt és agresszív viselkedést bárkiből, de ha társadalmi méretekben történik, undorodva fordítjuk el a fejünket. Képtelenek vagyunk belátni, hogy ez triviális szociálpszichológiai törvényszerűség. Ezen már akkor el kellett volna gondolkozni, amikor megláttuk az első zavarodott tekintetű bácsikát vonulni a MIÉP zászlai alatt. Azért, hogy mára már egy fél ország üldögél zavarodott tekintettel a kék plakátok sűrű, sötét erdejében, és várja szívdobogva az „igazság pillanatát”, szerintem eléggé nagy százalékban mi magunk vagyunk a felelősök. Mi, akik már akkor, felnőtt fejjel és a szükséges társadalomelméleti képzettség birtokában csak a saját pecsenyénk sütögetésére használtuk fel a hirtelenjében nyakunkba szakadt szabadságot. Úgyhogy ha én lennék Gulliver, azt mondanám, amit ő mondott: „nagyon kérem azokat, akik e képtelen s felfoghatatlan bolondságnak, a gőgnek halvány derengését érzik magukban, hogy a jövőben kerüljék el a házam tájékát”.Erdős VirágKöltő, író. 1968-ban született Budapesten. Irodalmi pályája az 1993-ban A mi Budapestünk sorozatban megjelent Udvarok című könyvvel kezdődött, amelyben Korniss Péter fotóihoz írt szövegeket. Munkásságáért 2006-ban Szép Ernő-jutalmat, 2010-ben pedig József Attila-díjat kapott. Következő kötete – amely száz nem rímes verset és száz saját minimálfotót tartalmaz – októberben jelenik meg a Magvető gondozásában világító testek – 100 kis budapest címmel.


Forrás:polgarno.blogspot.com
Tovább a cikkre »