90 évesen tombol Irén néni a Szigeten

90 évesen tombol Irén néni a Szigeten

90 éves a Sziget legidősebb fesztiválozója. Az egyhetes rendezvény fő szervezője szerint az a céljuk, hogy minden korosztályt megszólítsanak a változatos programokkal.

„Vezetéknevem Gyenes Viktorné, a keresztnevem Irén, Budapesten születtem 1926. október 30-án” – zajlott a bemutatkozás.

Irén néni 1981-ben ment nyugdíjba, de azóta is aktívan él. Bár a közeg ismeretlen volt neki, korát meghazudtolva vegyült el a tömegben – de hiába. Mindenki vele akart táncolni vagy fotózkodni.

Még egy ekkora fesztiválon is különleges esemény, ha egy ilyen idős látogató érkezik, mondta a Sziget fő szervezője. Gerendai Károly szerint évről évre próbálják színesíteni a kínálatot, hogy az idősebb korosztályt is bevonzzák.

„Próbálunk olyan programokat szervezni, a cirkusztól a színházig, a sokféle zenei programtól a különböző olyan eseményekig, amik azért messze nem csak fiataloknak érdekesek, úgyhogy én nagyon remélem, hogy ebből a szempontból a hölgy is jól érzi magát a Szigeten, és neki is lesz olyan, amit teszik. Persze nem ez a megszokott, hogy valaki akár 90 éves korában is kilátogasson a fesztiválra” – így a Sziget Fesztivál fő szervezője.

Nemcsak az életkori rekord dőlt meg a sziget nulladik napján, de a szervezők számításai szerint az idei Szigetre minden eddiginél több látogató érkezik.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »