743 millióért ellenőrzik a Volánbusz utasait és sofőrjeit

743 millióért ellenőrzik a Volánbusz utasait és sofőrjeit

Egy három biztonsági cégből álló konzorciumot bízott meg a Volánbusz Zrt, hogy a buszjáratokon ellenőrizzék az utasok jegyét és bérletét, sőt a buszon dolgozó sofőröket: az Elit Security Group Kft , az NG 12 Kft. és a Dakör Kft. együtt nyert a pályázaton, derül ki a Közbeszerzési Értesítőből.

A szeptember végén kötött szerződés értelmében a nyertes alvállalkozók biztonsági őrei három hónapon, legfeljebb 18 ezer munkaórában végzik az ellenőrzést, amiért a cég valamivel több mint 743 millió forintot fizet ki az alvállalkozóknak.

 A megbízás átszámítva 41280 forintos óradíjat jelent a nyerteseknek, akik büntetés esetén teljesítménydíjként megkaphatják a Volán alap- és emelt pótdíja közötti 4000 forintos különbözetet is – az óradíj persze nem csak az ellenőrök munkáját fedezi majd.

Hírdetés

A Volánbusz szerződése egyúttal rögzíti azt is, hogy a szerződés a jövő év végéig meghosszabbítható lesz.

Az Elit Security Group alvállalkozóként korábban is kötött százmilliós szerződést a Volánbusszal, de az NG12 ügyvezető igazgatója sem mondható éppen kezdőnek: Jobb Sándor biztonságszervezési igazgatóként dolgozott a MÁV-nál, és egy időben vezette a MAVIR Zrt-t .

Emellett, Jobb korábban ügyvezető volt a Pajzs 07 Zrt.-ben is – utóbbi tulajdonosa a Civil Biztonsági Szolgálat Zrt, ami 2010-ig Pintér Sándor belügyminiszter érdekeltségébe tartozott.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »