64 éve tértek haza, akik túlélték a lehetetlent

64 éve tértek haza, akik túlélték a lehetetlent

Az Országgyűlés 2012. május 21-én úgy határozott, hogy november 25. legyen a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapja, mert 1953-ban ezen a napon 1500 politikai elítélt térhetett haza a Szovjetunióból.

A parlament Menczer Erzsébet fideszes országgyűlési képviselő indítványát elfogadva kérte meg a központi államigazgatási szerveket, az oktatási intézményeket, az egyházakat, a civil szervezeteket, a közszolgálati médiumokat és az önkormányzatokat, hogy méltóképpen emlékezzenek meg a Szovjetunióba hurcoltakról. A határozat szerint arról a mintegy 800 ezer magyarról van szó, akit 1944 őszétől hadifogolyként vagy internáltként a Szovjetunióba hurcoltak többéves kényszermunkára, illetve akit a második világháború után 5-25 évre száműztek a Gulág rabtelepeire a “magyar hatóságok hathatós közreműködésével, koholt vádak alapján”.

A képviselők kimondták, hogy tisztelettel adóznak mindazok előtt, akik életüket adták a hazáért, magyarságukért, származásuk miatt, politikai, vallási meggyőződésükért, illetve akik emberi és polgári jogaiktól megfosztva idegen földön, hazájuktól több ezer kilométerre, embertelen, megalázó körülmények között fogságot szenvedve végeztek kényszermunkát. A határozat szorgalmazta, hogy állítsák fel a Szovjetunióba hurcoltak emlékművét.

A XX. század egyik legsúlyosabb tragédiája
A gulág, az ártatlan emberek millióinak munkatáborokba kényszerítése a huszadik század egyik legsúlyosabb tragédiája. Amikor 1917. november 7-én a bolsevikok hatalomra jutottak Oroszországban, igyekeztek ellenőrzés alatt tartani mindazokat, akiket származásuk, politikai meggyőződésük, vallásosságuk, az átlagosnál jobb anyagi helyzetük, képzettségük miatt vagy más oknál fogva “a nép ellenségének” minősítettek. Ennek két legfontosabb eleme az “elszigetelés” és a kényszermunka volt.

Az 1917. december 7-én létrehozott VCSK, közismert nevén a Cseka és utódszervezetei (OGPU, NKVD), illetve az igazságügyi népbiztosság feladata volt, hogy nagy tömegben olcsó “emberanyagot” biztosítson a nagyszabású építkezésekhez, a természeti kincsek kiaknázásához. 1930 és 1956 között ezeket a munkatáborokat a belügyi szerveknek alárendelt Lágerek Főparancsnoksága fogta össze, ennek orosz nevéből – Glavnoje Upravlenyije Lagerej – származik a gulág kifejezés.

Embertelen körülmények közötti megpróbáltatások
Már 1944 előtt is került néhány száz magyar – csaknem kivétel nélkül emigráns kommunista – ezekbe a táborokba. A második világháború alatti és utáni Magyarország területéről mintegy 800 ezer embert hurcolhattak a Szovjetunióba, ahonnan csak átlagosan 28 hónapos kényszermunka után térhettek haza, ha túlélték az embertelen körülmények közötti megpróbáltatásokat. Egy 1949. évi szovjet összesítés a magyar foglyok számát 534 539-ben adta meg, a harmaduk civil volt. Ez a szám azonban nem tartalmazza azokat, akik még a gyűjtő- és tranzittáborokban, valamint a kiszállítás közben haltak meg, és nincs benne a Don mentén 1943 januárjában fogságba esett és meghalt több tízezer magyar katona sem. A foglyok száma egyes becslések szerint 600-700 ezer lehetett, más becslések szerint számuk elérhette akár a 900 ezret is.

Debrecen, 1946. augusztus 11. – Orvosi vizsgálatnak vetik alá a szovjet fogságból hazatért magyar hadifoglyok első csoportját, miután hadifogolyvonatuk befutott a debreceni vasúti pályaudvarra (MAFIRT felvétel)

Közel kétszázezren soha nem tértek haza
A túlélők legnagyobb része 1949-re térhetett haza, több ezren már nem is Magyarország területére, mert otthonuk a szomszédos országok valamelyikéhez került. A kivégzettek, az éhezésben, betegségekben meghaltak száma becslések szerint mintegy 200 ezerre tehető. A kényszermunkások között különösen nehéz sors jutott a politikai elítélteknek, az ő helyzetük 1949-től vált rendkívül súlyossá, ekkor hozták létre ugyanis a Gulágon belül a politikai elítéltek koncentrációs táborait. Az ezekben raboskodó mintegy 85 ezer magyar elítéltből csak öt-hat ezer élte meg a szabadulást, ők zömmel 1953-ban kerültek haza, de a szovjet rehabilitációig itthon is politikai ellenségként kezelték őket.

Magyarország, 1945. január – Civileket és honvédeket terelnek a szovjet gyűjtőtáborba (MTI Fotó/Jevgenyij Haldej)

Budapesten az V. kerületi Honvéd téren található a gulág áldozatainak 1993-ban felállított emlékköve. A kormány 2015-öt a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékévévé nyilvánította, majd 2017. február 25-éig meghosszabbította. 2016-ban Magyarok a Szovjetunió táboraiban 1944-1956 címmel vándorkiállítást indítottak útnak, amelyet egy év alatt csaknem 50 helyszínre, 20 külhoni magyar településre is eljuttattak. Az emlékév keretében több tudományos konferencián, rendezvényen és megemlékezésen foglalkoztak a témával. 2017 februárjában adták át a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum közreműködésével létrehozott Elhurcolva, távol a hazától című adatbázist, amely tartalmazza és online kutathatóvá teszi a szovjet hadifogolytáborokban meghaltak adatállományát. Szintén februárban a ferencvárosi pályaudvarnál, – ahonnan az embereket a gulágra szállították – Málenkij robot- emlékhelyet avattak fel.

Záhony, 1948. április 1.  A már nem is remélt ölelés, a boldogság pillanatai. Hadifoglyok fogadása Záhonyban. (Magyar Fotó: Bauer Sándor és Kotnyek Antal)

Debrecen, 1947. június 4. Rákosi Mátyás köszönti az első szerelvénnyel hazaérkező hadifoglyokat a debreceni állomáson (MTI Fotó)


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »