44 milliós büntetést kapott a Pick

Jogsértő árazási gyakorlat miatt 44 millió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Pick Szeged Szalámigyár és Húsüzem Zrt.-re – közölte a hivatal kedden az MTI-vel.

A közlemény szerint a Pick 2009 januárja és 2014 decembere között meghatározta az általa gyártott, és az egyes kereskedelmi partnerek (nagy-, illetve kiskereskedők) által az egyes akciós időszakokban értékesíteni kívánt termékek fix, illetve minimális nagy- és kiskereskedelmi árát.

A Pick az általa javasolt fogyasztói árat ki is tudta kényszeríteni, mert kilistázással vagy más szankcióval fenyegette partnereit, bár ezeket a gyakorlatban nem alkalmazta – áll a tájékoztatásban. A GVH közleménye szerint a Pick teljes körűen elismerte a jogsértést.

A hivatal szerint sérti a versenyjogot, ha egy gyártó a termékeinek általa javasolt fogyasztói árát, illetve annak elfogadását a kereskedelmi partnerei által kezdeményezett akciókban más paraméterekhez (például átadási árhoz, szállított mennyiséghez) köti, és e feltételek teljesítésére vertikális megállapodásokat köt.

A GVH vizsgálata feltárta, hogy a megállapodások célja a verseny korlátozása volt, amit alátámasztott a felek motiváltsága is. A Pick abban volt érdekelt, hogy márkájának imázsát a versenytársakénál magasabb fogyasztói árakban is megjelenítse. A kereskedelmi partnerei pedig abban, hogy ne legyenek olyan viszonteladók, amelyek az adott Pick-terméket náluk olcsóbban árusíthassák – áll a közleményben.

A hivatal a bírság megállapításakor az egyes akciókat érintő megállapodásokból származó árbevételt vette figyelembe, és súlyosbító körülményként értékelte, hogy a nagy- és a kiskereskedelmi ár rögzítése súlyos jogsértésnek minősül és azt, hogy a Pick piacvezető szerepe miatt magatartása kihathat más vállalkozások magatartására és árazási gyakorlatára. Enyhítő körülményként értékelte, hogy nyilvános adatok alapján készült árelemzések nem támasztották alá egyértelműen a Pick által javasolt árak egységes minimálárként való tényleges működését, és azt, hogy a Pick teljes körűen elismerte jogsértést.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »