400 millió eurós korrupciós ügyben ítélték el, mégis az EU első embere lehet az IMF elnöke

400 millió eurós korrupciós ügyben ítélték el, mégis az EU első embere lehet az IMF elnöke

Miután Jean-Claude Juncker bejelentette, hogy a 2014-2019-es ciklus után nem vállalja tovább az Európai Bizottság (EB) vezetését, az EU jobbközép pártjait összefogó Európai Néppárt a kulisszák mögött sürgősen utódot keres a néppárti Juncker helyére – írta a Welt am Sonntag. 
 
A párt több vezetője Christine Lagarde-nak szánja a pozíciót.

Az IMF-et 2011 óta vezető politikus „karizmatikus, tapasztalt és jól tudja érvényesíteni akaratát, így nagyon jó választás lenne” – mondják az Európai Néppárt felső köreiben.

Hogy Lagarde milyen tömegek szemében „karizmatikus„, nem igazán világos. A tapasztalatot nehéz lenne kétségbe vonni – ám az IMF vezetőjét tavaly éppen azért ítélte el egy bíróság, mert egy gazdasági ügyben nem tudta érvényesíteni az akaratát – vagy az akarata nem esett egybe a közérdekkel. Francia pénzügyminisztersége idején (2009-2011) ugyanis

403 millió euró (126 milliárd forint)

értékű kártérítést folyósított egy üzlembernek. Néhány évvel később a fellebviteli bíróság úgy döntött, hogy

a kifizetés jogtalan volt.

Így nem csak az összeget kellett visszafizetni, de vádat emeltek Lagarde ellen is. Tavaly decemberben el is ítélték, ám – ordító jogi nonszenként –

Hírdetés

nemzetközi megbecsültségére és a 2008-as pénzügyi válság kezelésében játszott „hasznos szerepére” tekintettel

semmilyen büntetést nem szabhattak ki rá. Még az erkölcsi bizonyítványa is tiszta maradt. 

Ha akkor megkapja azt a szankciót, amelyet a bíróság szerint is egyébként megérdemelt volna, akkor azonnal le kellett volna mondania a Valutaalap vezetéséről, és

ma szóba sem kerülhetne, hogy az Európai Bizottság élére kerüljön. 

 Hogy most így történt, az a Wlt am Sonntag szerint jelentős részben annak köszönhető, hogy 

jó kapcsolatban van a legbefolyásosabb néppárti vezetővel, Angela Merkel német kancellárral,

de jelölése a brüsszeli bizottság élére főként azon múlik majd, hogy elnyeri-e Emmanuel Macron francia államfő támogatását.
 
A mostani állás alapján biztosnak számít, hogy 2014 után a 2019-es európai parlamenti (EP-) választást is az Európai Néppárt nyeri meg, és ezzel megszerzi a jogot arra, hogy jelöltet állítson az EB elnöki tisztségére. A bizottság vezetőjeként néppárti vezetésű tagországok mellett számos olyan kormány támogatását is megszerezheti, amelyben liberális pártok is vannak, az EP-választást felvezető kampányban pedig „elvarázsolhatja” a női szavazókat – latolgatják néppárti körökben a Welt am Sonntag szerint.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »