400–300–25 – új tanév piarista jubileumok jegyében

400–300–25 – új tanév piarista jubileumok jegyében

A szeptember 1-jén kezdődő tanév a piarista rend alapításának 400. éve. A rend több magyarországi iskolája kerek évfordulóról emlékezhet meg a jubileumi évben. A budapesti gimnázium 300. tanévét, Szeged és Vác az újraindulás, Göd alapításának 25. jubileumát ünnepli. A budapesti tanévnyitón jártunk.

A tanév ismét lehetőség, hogy többek és jobbak legyünk – együtt –, hogy közelebb kerüljünk a Jóistenhez, jobban megismerjük magunkat, egymást, a teremtett világot, és közösséget építsünk – köszöntötte Horváth Bálint, a budapesti Piarista Gimnázium igazgatója az iskola közösségét. A tanévnyitóra üzenetet küldött a piarista rend általános elöljárója, Pedro Aguado, szavait Horváth Bálint tolmácsolta. A generális hangsúlyozta a gimnázium 300 éves fennállásának jelentőségét, rámutatva, hogy arról a múltért hálát adva, a jelen vállalásával és a jövőbe tekintve kell megemlékeznünk. Kiemelte, hogy a budapesti gimnázium kerek évfordulója egybeesik a tanítórend 400 éves jubileumával. 1617-ben az egyház hivatalosan is elismerte Kalazanci Szent József művét, és egyházjogilag is jóváhagyta az alapítást. Így a 2017-es év Ferenc pápa jóváhagyásával jubileumi esztendő szerte a piarista világban. A rendalapítás centenáriumát ünnepelték Pesten egy új iskola megnyitásával – tekintett vissza a generális a fővárosi kezdetekre és méltatta az alapítóknak a fiatalok nevelése és az ország jövője iránti rendkívüli elkötelezettségét.

Ma örömmel ünnepelhetünk, hálát adva mindazokért, akik életüket adták ennek az iskolának – fogalmazott Pedro Aguado, majd arra hívta meg a közösséget, hogy forduljon a jövő felé, hogy a rend alapítójához hasonlóan köteleződjön el a jelen mellett, s fogjon munkába a jövőért. „Így a jubileum meghívás a továbbmunkálkodásra: köteleződjünk el a fiatalok nevelése mellett, mert ez a legjobb módja egy jobb, igazságosabb és testvériesebb társadalom építésének” – buzdított a Katolikus Nevelés Kongregációjának frissen kinevezett tanácsadója.

A generális azt kívánta a fiataloknak, fedezzék fel azt a legjobbat, ami a lelkükben van, ismerjék fel Isten szeretetét életükben, és a tanulás és nevelődés tapasztalatán keresztül növekedjenek hiteles személyekké. A tanárokat, munkatársakat, piarista testvéreket arra emlékeztette: a piarista nevelés csak azáltal lehetséges, ha olyanok végzik, akik azok szerint az értékek szerint élnek, melyek alapján nevelni szeretnének.

A Veni Sancte szentmise szónoka Szakál Ádám SchP igazgatóhelyettes volt. Arra figyelmeztetett, hogy 300 év önmagában, nem adhat okot büszkeségre. A megélt évek tartalma az, ami számít, s ha minden évben van tartalom, akkor a 300 év valóban érték.

Felidézte a váci kispapi éveiben megismert szerzetestanára, Molnár Pista bácsi emlékét, aki a novíciusoknak a latin nyelv és a rendtörténet oktatása mellett főzőiskolát is tartott. Egy mondását citálta: „Soha ne akadályozzon meg a lustaság és a butaság, hogy egy jót együnk!”, s a főzés analógiáján mutatta be, mennyire lényeges az alapok ismeretéből való kiindulás akár a tanulásban, akár az emberi kapcsolatokban. Majd mondását kiterjesztve arra figyelmeztetett, soha ne akadályozzon meg minket a lustaság és a butaság abban, hogy egy jót barátkozzunk, tanuljunk, és jó 300. tanévünk legyen. Ehhez kérte a Szentlélek segítségét az ünneplő közösség számára.

Fotó: Szathmáry Melinda

Magyar Kurír

(té)


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »