30 percre te is gladiátor lehetsz: látogatható lesz a római Colosseum arénája

 

Egyelőre kísérleti jelleggel megnyitják a látogatók előtt a római Colosseum arénáját, vagyis a turisták az ókori amfiteátrum közepén lévő színpadra is kimehetnek az egykori gladiátorok útját követve.

 

Az aréna július 15-től október végéig látogatható félórás vezetéssel. A látogatás legfeljebb ötven fős csoportokban zajlik, az előzetes helyfoglalás kötelező. A belépőjegy ugyanannyiba kerül, mintha a látogató a Colosseum más részébe váltaná meg (12 euró), de az arénába készülők külön kapun lépnek majd be az amfiteátrumba.

 

A látogatók ugyanazon az útvonalon juthatnak be a Colosseumba, mint egykor a gladiátorok. Az amfiteátrum közepén lévő színpadról beláthatják az egész ókori épületet. Az aréna bejárása után a látogatók eldönthetik, hogy megnézik-e a Colosseum más részeit is, vagy távoznak. “Aki közvetlenül a Colosseum arénájába lép be, egész életében emlékezni fog a látványra!” – jelentette ki Francesco Prosperetti, a római régészeti felügyelőség vezetője.

 

Francesco Prosperetti hangsúlyozta, hogy a tavalyi 6,5 millió látogatójával – a kínai nagy fal mögött – a világ második legnépszerűbb szabadtéri régészeti emlékének számító Colosseumban nem a látogatók számát, hanem a látogatás rugalmasságát és biztonságát kívánják növelni azzal, hogy felszámolják a műemlék előtt egész évben kígyózó sorokat. Ezt az előre megszervezett, csoportos és gyorsabb látogatások teszik lehetővé.

 

 

 

via MTI

Nyitókép: mult-kor.hu


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »