2,5 kilométerről lőtt agyon egy ISIL terroristát egy brit mesterlövész

2,5 kilométerről lőtt agyon egy ISIL terroristát egy brit mesterlövész

A SAS brit különleges alakulat egyik mesterlövésze nagyjából 2,4 kilométeres távolságból ölt meg az Iszlám Állam terrorszervezet egyik harcosát az iraki Moszulnál – jelentette a brit sajtó. A brit katona áldozata szintén mesterlövész volt, aki több katonát is megölt, illetve megsebesített, mire a briteknek sikerült ártalmatlanná tenniük.

A Daily Star Sunday című brit lap információi szerint a SAS lövésze két hete hajtotta végre a mesteri lövést, ami a lap cikke szerint egyike volt az alakulat történetének legnehezebb lövéseinek. A lövedék a beszámoló szerint torkon találta az orvlövészt, amikor az azt hitte, hogy egy biztonságos helyen volt.

A lap forrása szerint az orvlövészre vadászó SAS csapat négy órán át próbálta semlegesíteni az ISIS orvlövészét, mire sikerült kiiktatniuk. „Igazi macska-egér játék volt” – közölte a lap forrása. Elmondása szerint a brit katonák követték az orvlövész mozgását, ahogy újabb és újabb pozíciókat vett fel, és az orvlövész többször is „a SAS csapat célkeresztjébe került, de nem volt idő lövés leadására”.

Ilyen nagy távolságból azonban nem lehet hirtelen lőni, mert több változót is figyelembe kell venni és ki kell számolni, hogy a lövés pontos legyen. A forrás elmondása szerint olyan messziről lőtt az SAS mesterlövésze, hogy a gyilkos lövedéknek három másodpercre volt szüksége, hogy eltalálja a célpontot.

Hírdetés

A Star cikke szerint a SAS őrmestere, aki korábban már harcolt Irakban és Afganisztánban, egy CheyTac M200 Intervention mesterlövészpuskát használt. Az ISIS mesterlövésze pedig egy orosz Dragunovot.

Nem ez az első alkalom, hogy az Iszlám Állam ellene harcoló SAS egyik mesterlövészének hősies tettéről számolt be a brit sajtó. 2015 decemberében arról írtak, hogy mindössze három lövéssel ölte meg az Iszlám Állam öt fegyveresét a brit különleges erők egyik veterán mesterlövésze.

2015 augusztusában a Daily Star írta meg, hogy egy nyolcéves fiú lefejezését akadályozta meg egy brit mesterlövész Szíriában, kilőve a kisgyerek hóhérát egy szíriai faluban.

Három éve pedig egy lövéssel hat felkelőt ölt meg egy brit mesterlövész Afganisztánban, amikor 850 méterről eltalált egy robbanómellényt viselő felkelőt.

hír24


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »