25 ezer forintra húzta le, majd egy erdőben kidobta ír utasát egy taxis

25 ezer forintra húzta le, majd egy erdőben kidobta ír utasát egy taxis

Önbíráskodás miatt folytat eljárást a rendőrség egy budapesti taxissal szemben, aki a gyanú szerint megütötte ír utasát, majd ismeretlen területre vitte.

A police.hu-n vasárnap megjelent közlemény szerint az ír férfi a Sziget fesztiválról akart szállásához, a Margitszigetre menni. Mivel a fuvar végén nem tudott kártyával fizetni, a taxis elvitte egy automatához. Miután az utas kivett 20 ezer forintot, a taxis azt közölte vele, hogy csak akkor viszi vissza szálláshelyére, ha 25 ezer forintot fizet a fuvarért.

Mivel a férfi sokallta az összeget, arra kérte a taxist, hogy vigye a rendőrségre, aki ez után megütötte a férfit és egy ismeretlen, hegyes vidékre vitte, és közölte vele, akkor viszi vissza a városba, ha kifizeti a 25 ezer forintot. A férfi odaadta neki a pénzt, a taxis kirángatta utasát az autóból, majd elhajtott.

Az ír férfi feljelentést tett. A rendőrök beazonosították az elkövetéssel megalapozottan gyanúsítható D. József 45 éves budapesti férfit, akit kihallgattak. Önbíráskodás megalapozott gyanúja miatt folytatnak eljárást ellene.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »