24 órában is dolgozhatnak a mentők

24 órában is dolgozhatnak a mentők

Az eddiginél is fáradtabb mentőket riaszthatnak egy-egy balesethez vagy rosszulléthez. Az OMSZ munkatársai mostantól 24 órában is dolgozhatnak. A szervezet szóvivője szerint a betegek nincsenek veszélyben, az előírt pihenőidő betartását szigorúan veszik.

„Ez a 24 óra sem értünk van, sem a túlóra, hanem azért, mert nincs ember, aki dolgozzon. De ez megint csak parasztvakítás” – így véleményezte az új rendszert egy munkatárs, aki már hét éve dolgozik a mentőszolgálatnál.

A 24 órázás megosztja a mentőket – állítja a Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége. „Van. aki örül, mert a másod-harmadállások miatt, amit vállalni kell emellett a munka mellett még, talán jobban be tudja osztani az idejét. Van, aki nagyon ellenezte. Fárasztó egy 12 óra is, kizárt dolog, hogy ezt vállalják, mert a 24, az biztos, hogy nagyon kimerítő lenne. Igazándiból nem tudom azt mondani, hogy százszázalékosan biztonságos, de nyilván azt sem mondhatom, hogy nagyon veszélyes” – fogalmazott Gohér Norbert, a Magyarországi Mentődolgozók Szövetségének közép-magyarországi régióvezetője.

24 órás szolgálatban a munkaidő harmadát pihenéssel kell tölteni. Országos átlagban ez ki is jön a mentőszolgálat belső statisztikája szerint, ám a nagyvárosokban a mentők a munkaidejük több mint kétharmadát töltik a mentőállomáson kívül, vagyis munkával. „Az, hogy egy akutmentőn, aki ugye sürgősségi eseteket lát el, az egyáltalán nem garancia, hogy ő mennyit tud pihenni. Hogyha van megfelelő létszámú mentőautó biztosítva egy műszakban, akkor ez megoldható, de ezt a nagy humánerőforrás probléma miatt nem vagyok benne biztos, hogy a mentőszolgálat tudja biztosítani” – nyilatkozta Eisenhauerné Fördős Andrea, a Független Egészségügyi Szakszervezet alelnöke.

A mentőszolgálat szóvivője azt hangsúlyozta, hogy a rendszer átjárható, ha valaki meggondolja magát, visszaállhat a 12 órás műszakra. „Olyan helyeken nyílik csak lehetőség a 24 órás szolgálatra, ahol elvárható a dolgozótól, hogy a 24. órában is a maximális teljesítményt nyújtsa, tehát a 8 óra pihenő a 24 órából rendelkezésére állhasson. Ezt mindenhol nagyon gondosan figyeljük és előírjuk” – jelentette ki Győrfi Pál.

A 24 órás szolgálatról a Mentődolgozók Önálló Szakszervezete állapodott meg a munkáltatóval. A szakszervezet illetékese nem állt kamera elé arra hivatkozva, hogy nem kíván együtt szerepelni más érdekvédővel.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »