1918: Tengeralattjáró a Dunán

1918: Tengeralattjáró a Dunán

1918. március 3-án a Duna flottilla Reniben egy elhagyott orosz tengeralattjáróra bukkant.
Néhány héttel később a cs. és kir. hajóhad háborús flottaparancsnoka, Horthy Miklós (Flottenkommandant 1918. február -1918. november) ellentengernagy Renibe küldte lovag Georg von Trapp sorhajóhadnagyot, a sikeres tengeralattjáró-parancsnokot, hogy vizsgálja meg, fel lehetne-e használni a kis orosz búvárnaszádot Trieszt vagy Póla kikötővédelmére.
Mivel a kicsi, 3. számú búvárnaszád akkumulátortelepei teljesen le voltak merülve, Trapp intézkedésére Turnu-Severinbe vontatták, és őrzésére, valamint javítására két géptisztet és egy hajómestert vezényeltek.

1918 októberében, amikor megkezdődött a flottilla által zsákmányolt anyagok elszállítása, a tengeralattjárót ott akarták hagyni, mert 60 cm-rel nagyobb volt a merülése, mint amekkorával közepes vízállásnál a Vaskapun át lehetett volna vontatni.
A tengeralattjáróra vezényelt két géptiszt azonban úgy megkedvelte a közben UB 3-ra keresztelt naszádot, hogy felsőbb parancs nélkül két uszály közé rögzítették úgy, hogy közel 100 cm-rel kiemelték a vízből s a vontatmánnyal felszállították Budapestre, az óbudai tengerészlaktanya kikötőhelyére.

A Tanácsköztársaság 1919. május 27-ei mozgósítási terve szerint parancsnoka Hertelendy Andor fregatthadnagy volt, aki korábban tengeralattjárón szolgált.
Hertelendy az óbudai tengerészlaktanya előtt több merülési próbát is végzett vele, arról azonban nincs információ, hogy bármilyen harci cselekményben is részt vett volna.
Ekkor már U 63 néven szerepel a feljegyzésekben, valószínűleg az írnok a B-t tévesen 6-osnak olvasta.

Az 1919. július 15-ei utasítás szerint besorolása már “világító és légsűrítő hajó a torpedóosztagnál”.
A Tanácsköztársaság összeomlása és a románok kivonulása után az antant, több más hajóegységgel együtt, 1919. november 18-án Újvidékre vontatta.
Egyes visszaemlékezések szerint visszakerült Újpestre, és csak később bontották le.

Az UB 3 (U 63) adatai

Építő vállalat: Nyevszkij Sudostrojtelnij Zavod

Hosszúság: 20,5 m

Hírdetés

Szélesség: 2,3 m

Merülés: 1,8 m

Vízkiszorítás: 33/44 tonna

Hajtómű: 1 db dízel (60 LE) és 1db (30 LE) villanymotor

Sebesség: 7 csomó a felszínen, 4 csomó alámerülve

Fegyverzet: 2 db 45 cm-es torpedóvető cső 2 db torpedóval

Forrás: Wikipédia, Hertelendy család, Az első világháború napról-napra

magyartudat.com

 


Forrás:magyartudat.com
Tovább a cikkre »