150-200 millió a tét: a jégkorongszövetség nagyon várja a Mol válaszát

A Mol immár nyolc éve bőkezűen támogatja a magyar jégkorongot, névadó szponzora a magyar bajnokságnak, szerződéses partnere a Magyar Jégkorongszövetségnek (MJSZ), a felnőtt- és az utánpótlás-válogatottakat is szponzorálja.

A 24.hu szerdán alaposan belecsapott a lecsóba, ugyanis azt írja, a legnagyobb magyar vállalat szakításközeli állapotba került a szövetséggel. A portál úgy tudja, Such György elnökkel informálisan közölték a Mol távozási szándékát, de erről hivatalosan sem a szövetség, sem a cég nem adott ki közleményt. A cikket jegyző újságíró legfelülről, elnöki szintről kaphatott fülest, az infójáról azonban a lenti szinteken egyelőre senki nem hallott, vagy nem vallják be.

Annyit sikerült megtudnunk, hogy a múlt héten a szövetség marketingigazgatója, Boros Péter és Szőke Álmos ligaelnök bemutatta a Molnak a szakmai elképzelését a következő évre, és egyelőre nem született megállapodás.

Boros Pétertől megtudtuk, amit Kovács Zoltán szakmai alelnök is közölt velünk korábban: az olajipari cég névadó szponzori megállapodása minden szezon végén lejár, újratárgyalják, és az előző nyolc évben mindig sikerült megállapodni az újabb egyéves szerződésről. Olyan év is volt, amikor csak szeptemberre lett kontraktus. Ez a legkésőbbi dátum, ugyanis akkor már kezdődik a bajnokság, addig a jégfestést is meg kell csinálni, a szponzorok nevének ott kell virítaniuk a pályákon.

A válogatott más tészta, a támogatásról szóló szerződés december 31-ig szól, meglehetősen furcsa húzás volna, ha az érvényben lévő megállapodást felbontaná a Mol, erre vajmi kevés az esély.

Információink szerint a napokban megszületik a döntés, hogy marad-e a Mol, vagy megy. Ha utóbbi forgatókönyv valósulna meg, az veszélybe sodorná a magyar bajnokság megrendezését, ugyanis a tao-pénzekkel, szponzorációval együtt mintegy 150-200 millió forint forog kockán. A bajnokság kezdetéig hátralévő hetekben pedig csoda kéne ahhoz, hogy a szövetség új névadó szponzort találjon.

Az MJSZ már csak azért is reménykedik a Mol megtartásában, mert korábban elégedett volt a cég az együttműködéssel, nem mellesleg a jégkorong a leggyorsabban fejlődő hazai csapatsportág, folyamatosan nő a népszerűsége.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »