15 órát vallatták Rajtár kiváncsiskodó asszisztensét

15 órát vallatták Rajtár kiváncsiskodó asszisztensét

Filip Rybanič, aki Jozef Rajtár parlamenti képviselő asszisztense, és aki a héten munkahelyén (Tatrabanka) a belügyminiszter számlakivonatai között kutatkodott, amiért tegnap a NAKA kommandósai vették őrizetbe, túl van az első kihallgatáson, ami 15 órán keresztül tartott.

 

Rybanič a hatóságoknak elismerte, hogy belenézett Robert Kaliňák és Ján Počiatek számláiba. Állítása szerint önként követte el tettét, nem pénzért és nem külső nyomásra cselekdett. „Saját kíváncsiságom miatt tettem“, mondta, majd hozzátette, hogy Rajtár is tudott róla.

 

Azt is elismerte, hogy az említett minszter és exminszter számláin kívül megvizsgálta Ladislav Bašternák a Marián Kočner pénzügyeit is.

 

Rybanič 24 éves diák, és érdekes módon Rajtár egyetlen asszisztense tekintélyes fizetéssel (több mint 2000 euró). Most a fiatalembert 6 hónaptól három évig terjedő szabadásgvesztésre ítélhetik. A bíróság előtt Daniel Lipšic (OĽaNO-NOVA) fogja védeni.

 

Az asszisztens által talált információk szerint 2014-ben két utalás történt a B.A. Haus nevű cégtől Kaliňák számlájára, a cég korábbi ügyvezetője Ladislav Bašternák volt.

 

Hnonline.sk

Nyitókép: Topky.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »