14 év után nem tehetik ki többé az ’56-os hősök fotóit

14 év után nem tehetik ki többé az ’56-os hősök fotóit

Mint arról beszámoltunk, Szilágyi György jobbikos parlamenti képviselőn keresztül egészen Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszterig jutott el az az ügy, amiben az 1956-os hősök emlékét ápoló civileket ért sérelem.

2003 óta ugyanis zavartalanul rakhatták ki a sírokra a bennük fekvő mártírok fotóit, így személyesítve meg a parcellákat a nemzeti ünnepen.

A képeket hagyományosan október 23-tól november 4-ig szokták kint hagyni, mindet saját költségből fedezve. Tavaly azonban már november 4-e, a gyászidőszak vége előtt kukában találták az összes fotót,

Hírdetés

majd az is kiderült, hogy azokat pont a Nemzeti Örökség Intézete dobatta ki.

Már akkor tudni lehetett, hogy az intézet vezetője, Radnainé Fogarasi Katalin nem is akarja engedélyezni idén a képek kihelyezését. Az Alfahír birtokába jutott dokumentumok szerint pedig ez így is történt, a főigazgató nem járult hozzá a táblák idei kihelyezéséhez.

A benyújtott kérelem elutasításának indoklása röviden az, hogy tavaly november 3-án megnyílt a 297-es parcellában az új látogatóközpont, és innentől kezdve azt szeretnék, ha ez végezne el mindennemű megemlékezési feladatot. Ugyan kerülve megnevezést, de kitértek arra is, hogy tavaly azért dobták ki a fotókat november 1-jén, hogy a látogatóközpont avatásakor már ne legyenek ott.

A főigazgató levelében úgy tájékoztatta az igénylőket, hogy ugyan a képeiket nem tehetik ki a megszokott módon a temetőben, de a Nemzeti Gyászpark Látogatóközpontjának digitális rendszerébe feltöltik nekik a digitalizált másolatokat, ha szeretnék.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »