118 éves lett a Lazio

1900. január 9-es hűvös délutánján kilenc római jó barát, Odoacre Aloisi, Arturo Balestrieri, Alceste Grifoni, Giulio Lefevre, Galileo Massa, Alberto Mesones, Enrico Venier, valamint egy testvérpár, Giacomo és Luigi Bigiarelli a Piazza della Libertán, a Lungotevere, azaz a római folyópart, rakpart és a Viale delle Milize között egy padon megalapította a Societá Podistica Laziót.

A klub neve azért lett Lazio, mert a Roma nevet foglaltnak tekintették az ekkor már létező Ginnastica Roma miatt. Adjunk neki olyan nevet, amely magába foglalja Rómát  mondta a legaktívabb és legidősebb alapító, a 25 éves Luigi Bigiarelli, aki másodállásban tiszthelyettes volt a bersaglieriknél, így lett a klub neve a fővárost is magába foglaló tartomány, azaz Lazio. (Bigriarelli ekkor már túl volt élete nagy megrázkódtatásán: 1896. március 1-jén az aduai csatában az abesszin hadsereg valósággal eltörölte a föld felszínéről a 16 ezres, rosszul felszerelt és rosszul kiképzett olasz haderőt. Mellesleg az alapítók közül Balestrieri is katona volt: hadnagy a lovasságnál. Ő egyébként 1907-ben olasz bajnokságot nyert 10 000 méteres síkfutásban.

A klubszíneket  szintén Bigiarelli javaslatára  az olimpia hazájáról, Görögországtól kölcsönözték, így lett a Lazio fehér-világoskék (bianco-celeste). A címeren sem sokat vitatkoztak: a világoskék-fehér csíkos pajzs fölött a kiterjesztett szárnyú sas mindenkinek tetszett, míg a jelmondatot Sallustiustól kölcsönözték és a következő lett: Concordia parvae res crescunt (Egyetértésben a kis dolgok is fejlődnek). Az alapításhoz kellett még egy székhely (Via Valadier) és egy pálya (Piazza dArmi, közel a mai Stadio Olimpicóhoz).

A Lazio hamarosan a főváros egyik legismertebb, legnagyobb szurkolótáborral rendelkező gárdája lett (1904. január 25-tól Fortunato Ballerini személyében már egy igazságügy-minisztériumi főosztályvezető volt az elnöke, aki 1906-ban új pályát vásárolt a Parco dei Dainiban), és a csapat hamarosan a tartományon kívülre is kidugta az orrát. Mi az, hogy kidugta: 1907 júniusában meghívták a Laziót egy négyes tornára  egyfajta középolasz bajnokságba  a szomszédos tartományba, Toscanába, közelebbről Pisába (más források szerint Livornóba), ahol elképesztő eredményt sikerült elérni.

A klubtörténelem következő jelentős állomása 1921, amikor a Lazio (június 2-án) társadalmi, kulturális és sportbéli érdemeire megkapta a király által elismert jogi személy (Ente Morale) státust, amelynek később komoly jelentősége lesz. A klub 1925-ben vette föl a Societá Sportiva Lazio nevet, amelyet ma is használ.

A Lazio ultrái így ünnepelték meg a jeles napot:

AVANTI RAGAZZI DI BUDA

A Lazio ultrái majd’ minden fordulóban eléneklik az Avanti ragazzi di Buda kezdetű 1956-os magyar forradalmat felidéző nóta.

Előre, budai srácok,
Előre, pesti fiúk!
Diákok, munkások, polgárok,
Felvirradt a nap végre rátok

Száz éjszakát átvirrasztottunk,
Lelkünkben él a fájdalom,
Azokról a dicső napokról,
A magyar fiatalok hajnaláról

A tömeg az utcákon vonult,
A reménycsillag szívükben kigyúlt,
Az ÁVO a rádiót védte,
Több tüntetőt agyonlőve

Emlékszem, volt egy puskád,
Lehoztad a térre, vártunk rád,
A könyveim közé rejtve,
Úgy mentünk már mi a térre

A nép most már többet akar,
A Sztálin szobor is ledőlt hamar,
A harcok az utcán elkezdődtek,
De már a katonák is velünk jöttek

Az áruló semmit sem kérdez,
Az oroszokhoz fordul éppen,
A tankok simán győztek,
Több ezren elmenekültek

A társaim a hóhérra várnak,
Kivégezték az első százat,
Elbukott a szabadságunk,
Melyre már régóta vártunk

Előre, budai srácok,
Előre, pesti fiúk!
Diákok, munkások, polgárok,
Felvirradt a nap végre rátok

Így szól az egyik magyar változata a Lazio-szurkolók dalának, amit a magyar forradalom tízéves évfordulójára írtak Olaszországban, és azóta is rendszeresen felhangzik futballmeccseken, elsősorban a Lazio ultráinak előadásában.

No de mi az Avanti ragazzi di Buda története (legalábbis amennyire mozaikokból össze lehet rakni)?

Egy olasz zenei enciklopédia szerint a dalt ma ismert formájában 1984-ben vette fel az Ifjúsági Front (Fronte della Gioventu, FdG – a szélsőjobboldali Olasz Szociális Mozgalomhoz köthető ifjúsági mozgalom) trieszti tagozata.

A Giovani D’Europa című, saját kiadásban megjelent albumon – borítója és a számlista itt látható – az ötvenes évekig visszamenőleg válogattak népszerű olasz, politikai töltetű dalokból. A visszaemlékezések szerint a triesztiek a hetvenes években már énekelték a magyar vonatkozású dalt, és létezett már felvétel is ebből az évtizedből (1977-ből).

A dal eredetét szinte balladai homály fedi, de valószínű, hogy az első, 1966-os vagy 1967-es verzió a római Bagaglino varietészínházhoz kötődik, így valóban elképzelhető, hogy az ’56-os forradalom tizedik évfordulójára írták. Ha valóban e varietében hangzott el először a dal, akkor szinte biztosan Dimitri Gribanovski volt a zeneszerző, lévén ő írta a Bagaglinóban elhangzó betétdalok szinte mindegyikét, a szövegíró pedig valószínűleg az újságíró-rendező-forgatókönyvíró Pier Francesco Pingitore.

A fent már említett alternatív zenei enciklopédia mindenesetre Pingitorét és Gribanovskit jelöli meg szerzőként. Gribanovski és Pingitore egyébként az 1984-es Il tifoso, l’arbitro e il calciatore (tehát A szurkoló, a bíró és a futballista) című film révén is kapcsolódik a labdarúgóvilághoz. A dalt felkapta a jobboldali radikális Europa Civilta, amelynek bekerült egy „énekkönyvébe” is mint mozgalmi nóta. Valószínűleg innen vezetett az út a trieszti FdG-hez és az 1984-es lemezfelvételhez, majd annak 1989-es, kazettás kiadásához.

A Lazio legendás alakja, Paolo Di Canio

Paolo Di Canio Róma Quarticciolo kerületében született 1968-ban. Ez a kerület jellemzően az AS Rómáért lelkesedő munkásosztály lakta terület volt, di Canio azonban már ekkor kijelentette, hogy ő csakis a SS Lazio csapatában akar játszani.

2005-ben saját politikai nézeteit így jellemezte “a fasiszta vagyok, nem rasszista.”A Lazio játékosaként gyakran köszöntötte a hazai szurkolókat fasiszta karlendítéssel, főleg vállaltam baloldali csapatok, így például az ősi rivális AS Roma és a Livorno elleni mérkőzéseken. Egy esetben a sokadik ilyen incidens után 7000 eurós büntetést kapott. Önéletrajzi könyvében nyíltan éltette Benito Mussolini egykori fasiszta diktátort. 2010-ben részt vett Paolo Signorelli temetésén, aki arról vált nevezetessé, hogy újfasiszta terrortámadást szervezett, amiben 85 ember vesztette életét. A temetésen újságírók lefényképezték di Caniót ahogy karlendítéssel tisztelgett az elhunyt koporsójánál. Nézetei edzői pályafutására is kihatással voltak, mikor kinevezték a Swindon Town FC vezetőedzőjének, a klub addigi főszponzora felbontotta szerződését a csapattal. 2013 márciusában, már a Sunderland edzője volt, amikor a klub alelnöke lemondott, mondván nem akar vele együtt dolgozni. Egy nyilatkozatában Mussolinit elveihez hű, erkölcsös személynek jellemezte, akit az emberek alaposan félreismertek

 Benito Mussolini kötődése a Lazióhoz

A Duce rajongott a csapatért, s gyakran feltűnt a stadionban, amelyet ő építtetett meg, felváltva ezzel a régit, a Stadio del Partito Nazionale Fascista-t. Azonban Mussolini személyes támogatása sem volt elegendő ahhoz, hogy a Lazio scudetto-t, azaz olasz bajnoki címet nyerjen, így a fasiszta vezető egyre inkább a nemzetközi porondra tekintett, s az olasz nemzeti válogatott sikeréért kezdett szorítani. Mussolini egyébként a Bologna csapatát is kedvelte, amely 1925, 1929, 1936, 1937, 1939 után 1941-ben is bajnokságot nyert.

A szélsőjobboldali ultrák

A csapat szurkolótáborának a politika iránt érdeklődő, aktív tagjai, különösen az ultrák, erősen jobboldali nézeteket vallanak, szervezetileg is közel állnak az olasz szélsőjobboldali politikai pártokhoz és csoportosulásokhoz, így a Movimento Sociale Italiano – Destra Nazionale (Olasz Szociális Mozgalom – Nemzeti Jobboldal) nevű párthoz. Az egyesület vezetői sok szállal kötődtek az olasz neofasisztákhoz, így a hatvanas évek elején Ernesto Brivio volt a klub elnöke.


Forrás:ultrainfo.hu
Tovább a cikkre »