115 ezer éve nem volt ilyen meleg a Földön

Most a legmelegebb a Föld az elmúlt 115 ezer évben, ennek oka a klímaváltozás, ilyen meleg utoljára az egyik jégolvadási időszakban, vagyis interglaciálisban volt, amikor 6-9 méterrel volt magasabb a tengerszint, mint most – állapították meg klímakutatók.

James Hansen, az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) korábbi vezető klímakutatója és 11 szakértőtársa szerint 2016 globális hőmérséklete valószínűleg 1,25 Celsius-fokkal lesz magasabb, mint az iparosodás előtti időkben volt, ha a melegedés az elmúlt 45 év tendenciáját követi, melyben évtizedenként 0,18 fokkal nőtt a globális hőmérséklet.

Ez a melegedési ütem olyan hőmérsékletet hozhat a Földre, amilyen az utolsó jégkorszakot megelőző, meleg Eemian interglaciális időszakban volt, amely 115 ezer éve ért véget. Ekkor a tengerszint 6-9 méterrel volt magasabb a mainál.

Tanulmányukat megvitatásra átadták az Earth System Dynamics című szaklapnak, ám ott még nem hagyták jóvá.

Kifutunk az időből

A kutatás azért készült, hogy támogassa egy csoport fiatal perét az amerikai kormány ellen. Tavaly 21, 8 és 19 év közötti fiatal pert indított az Obama-kormány ellen, mondván az nem tesz eleget a klímaváltozás lassításáért. Az Oregon államban indított perben – amelyben Hansen és unokája is részt vesz – azt állítják, a kormány megsértette a fiatalok élethez, szabadsághoz és tulajdonhoz való jogát – olvasható a The Guardian brit napilap honlapján.

Hansen, aki 2013-as nyugdíjazása óta egyre erőteljesebben szólal fel a klímaváltozás ügyében, azért sürgette tanulmányuk eredményeinek szokatlan, idő előtti publikálását és peres ügyben való felhasználását, mert attól tart, a melegedés üteme miatt “kifutunk az időből”.

A klimatológus szerint a bíróságoknak kell rákényszeríteniük a kormányokat, hogy tegyenek a globális felmelegedés ellen, mivel őket nem befolyásolják az érdekcsoportok.

Megismételte felhívását, amelyben globális adó kivetését követeli a szén-dioxid-kibocsátásra, mert szerinte a fosszilis tüzelőanyaggal foglalkozó cégeknek éppúgy fizetniük kell, mint a dohányipari társaságoknak a cigaretta egészségkárosító hatásai miatt.

“A tudomány álláspontja világos, néhány évtized alatt fokozatosan fel kell számolni a szén-dioxid-kibocsátást” – mutatott rá Hansen.

Lehetetlen feladat?

Számos friss tanulmány kételkedik abban, hogy sikerül a tavalyi párizsi klímacsúcson elfogadott célt elérni, vagyis a globális felmelegedést 2 Celsius-fok alatt tartani, még kevésbé azt, hogy a melegedés lehetőleg 1,5 Celsius-fok alatt maradjon. A kutatók szerint úgy tűnik, a célkitűzés megvalósítása olyan, még nem létező technológiáktól függ, amelyek kivonják az üvegházhatású gázokat a légkörből.

Az amerikai Országos Óceán- és Légkörkutató Hivatal (NOAA) múlt heti közlése szerint a légköri szén-dioxid koncentrációja már nem fog a szimbolikus 400 ppm-es küszöbérték alá esni a mai felnőttek életében. A jelenlegi a legmagasabb koncentráció a hárommillió évvel ezelőtti pliocén kor óta.

Abban a korban a tengerszint nagyjából 19 méterrel volt magasabb a mainál, az Északi-sark közelében fák nőttek, mert nem volt jég.

Csatolt_cikkek: Olvasta már?Van gyereke? Unokája? Számukra katasztrofális a globális felmelegedés új ábrájaNézze, itt a globális felmelegedés újabb jele: kis tavak jelentek meg az AntarktiszonRossz hír a globális felmelegedés frontjárólRovatok: TudományTelepülés: VilágCímkék: tudomány, kutatás, klímakutatás, környeet, klímaváltozás, globális felmelegedésForrás: 

MTI


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »