10 hónapig raboskodott a vörökereszt munkatársa

Szabadon engedték a polgárháború sújtotta Jemenben a vöröskereszt egyik, tíz hónapja elrabolt francia-tunéziai munkatársát – jelentette az ONA állami ománi hírügynökség és a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága (ICRC).

A nőt hétfő este a szomszédos Omán fővárosába, Maszkatba vitték, és onnan tér majd haza – közölték. Az ONA jelentéséből kiderül, hogy a túsz szabadon engedését az ománi hatóságok „néhány jemeni féllel” együttműködve érték el, de ezzel kapcsolatban további részleteket nem közöltek.

A francia-tunéziai kettős állampolgárságú nőt tavaly decemberben egy jemeni férfival együtt autójából rabolták el ismeretlen fegyveresek a síita húszi lázadók ellenőrzése alatt álló jemeni fővárosban, Szanaában. A férfi nem sokkal később kiszabadult.

Omán jó kapcsolatokat ápol az Abed Rabbó Manszúr Hádi nemzetközileg elismert jemeni elnök ellen harcoló húszikkal, akik 2014-ben foglalták el a jemeni fővárost, és elűzték székhelyéről az államfőt. Hádi támogatására Rijád vezetésével koalícióba tömörült több arab ország, amelyek tavaly márciusban légicsapásokat indítottak az Irán támogatását élvező húszik ellen. Az ország északi felét jelenleg a lázadók és szövetségeseik tartják ellenőrzésük alatt, míg a déli országrészben a Hádi elnök vezette kormány van uralmon 2015 júliusa óta. Az immár két éve tartó jemeni harcok legalább tízezer halálos áldozatot követeltek, és éhínségbe taszították a rendkívül szegény arab országot.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »