10 év telt el a támadás óta. Hedvig és mi (Roman Kvasnica írása)

Roman Kvasnica, Hedvig zseniális védőügyvédjének .týždeňben megjelent írását közöljük napra pontosan a támadás 10. évfordulóján.

 

2006-ban lettem Malina Hedvig jogi képviselője – először károsult volt, később gyanúsított, majd vádlott. Az elmúlt 10 év alatt talán már elmondtam és leírtam mindent, ami az ügyében elmondható volt. Van még értelme hozzátenni valamit?

 

Azt gondolom, hogy ha pozitív értelmet keresünk Hedvig negatív tapasztalataiban akkor az talán a szlovák társadalom megítélésének, illetve az állami szervek működésének egyfajta általánosítása.

 

A .týždňa által felajánlott felületett ezért nem az eset aprólékos ismertetésére használom fel, hanem inkább arra, hogy megosszam a tisztelt olvasókkal azokat az észrevételeket, melyeket  a Malina Hedvig elleni támadás és törvénytelen bűnvádi eljárása kapcsán szereztem.

 

Első észrevétel: ne féljünk élni állampolgári jogainkkal

 

Hedviget 2006. szeptember 14-én ismertem meg, tehát nem sokkal azután, hogy doc. Fico és Dr. Kaliňák a sajtónyilatkozataikban a rablótámadás áldozatát egy hazudozónak állította be (Sőt, a nyilatkozataik ideje alatt Hedvig rablótamadás ügye még nem volt jogerősen lezárva. Tehát mindketten állítólag a vizsgálótiszt kérésének tettek eleget, mindezt anélkül, hogy Hedvig fellebbezéséről döntött volna az ügyész).

 

A kezdetektől egy fiatal hölgyet láttam magam előtt, aki két dologra vágyik. Műveltségre és arra, hogy tisztára mossa a nevét. A mérhetetlen fizikai és lelki szenvedés ellenére, amelyen keresztülment a személye elleni támadások, majd később doc. Fico és Dr. Kaliňák nyilatkozatai okozta mediális lincselések miatt, Hedvig soha nem panaszkodott és az utálat fikarcnyi jelét sem mutatta.

 

Azokban az időkben, amikor a szlovák sajtó napról napra szalagcímeken hozta a szedett-vedett világrengető bizonyítékokat a fiatal magyar nemzetiségű diáklány hazudozásairól, Hedvig továbbra is egyetemre járt Nyitrán. Nem engedett a különböző ajánlatoknak sem, miszerint, amennyiben részben beismerő vallomást tesz, lezárják ellene a büntetőeljárást. Még akkor sem adta be a derekát, amikor már két gyermeke volt. És még annak árán sem törték meg, hogy el kellett hagynia szeretett lakhelyét és emigrálni kényszerült egy másik országba. Mindig is csodáltam, hogy ez a 23 éves nő mekkora támasza a szüleinek, akiknek az akkori helyzet gyötrelmes lelki fájdalmat okozott.
Soha nem esett a nehezemre Malina Hedvig képviselete.

 

Ő ugyanis soha nem félt, és mindig keményen harcolt azért, hogy tisztára mossa a nevét. Azt gondolom, hogy az elmúlt tíz év során egyértelművé vált, hogy Hedvig megnyerte az állampolgári harcot. Ne csapjon be minket, hogy a sajtóban állandóan a személye elleni büntetőeljárásról írnak. Az ügynek csak ilyen jogállása adhat a 2006 szeptemberében tartott sajtótájékoztatók főhőseinek (akik újra eredeti hatalmi posztjaikat foglalják el) legalább egy csipetnyi muníciót a téma kommunikálásához.

 

Hedviggel legutóbb június elején találkoztam az új lakhelyén. A szeme őszinte családi boldogságtól ragyogott, egy mosolygós háromgyermekes anyát láttam. Hedvig kemény és egyenlőtlen harcot vívott az államhatalommal. Azt gondolom, hogy mint állampolgár győzött.

 

Második észrevétel: legyünk együttérzőbbek a kisebbségek iránt

 

Teljes felelősséggel állítom, hogy 2006-ban Hedviget azért verték meg, mert magyar nemzetiségű volt. Függetlenül attól, hogy a támadás a szlovák nacionalizmus, vagy egy előre viszonylag jól megtervezett hírszerzői játszma megnyilvánulása volt, az esemény végkimenetele rendkívül negatívan hatott nemcsak a magyar nemzetiségű polgártársaink biztonságérzetére, hanem érthető módon az országban élő összes kisebbségi állampolgárra is. Teljesen jogosan kezdték el félteni saját gyerekeiket és hozzátartozóikat.

 

A biztonságérzet megingása nem csak a Hedvig elleni támadás során nyilvánult meg, hanem a szlovák államhatalom képviselőinek későbbi helyzete során is szerepet játszott. Ők ugyanis ahelyett, hogy neutrális hozzáállást tanúsítottak volna (amennyiben valóban kétségeik voltak az esemény lefolyásáról), még a rablótámadás esetének kivizsgálása előtt a bűncselekmény áldozatát tették nyilvánosan nevetség tárgyává. Sőt, az akkori és egyben a jelenlegi szlovák kormány minisztere a nyilvánosságot még Hedvig nőgyógyászati kivizsgálásának eredményeivel is megismertette.

 

 

Az, hogy a nyilvánosság előtt ilyesmiről beszéljünk, nem teljesen normális. Emellett pedig más dolgok sem normálisak, például a rendőrségi egységek brutális beavatkozásai a roma településeken. Állítom, hogy a kisebbségek elleni bárminemű erőszakos megnyilvánulás, vagy éppenséggel a kisebbségek biztonságérzetének veszélyeztetése csakis a törvénnyel szabályozott állami szervek  szakszerű és konkrét tárgya lehet. Természetesen a politikusok részvétele nélkül az ilyen, és ehhez hasonló folyamatokba. Kizárólag ilyen hozzáállással lehet bebiztosítani azt, hogy a Szlovákia területén élő összes kisebbség az országot valódi hazájának tekintse (legalábbis erre kellene, hogy törekedjünk).

 

Harmadik észrevétel: Nézzük a bomlás mértékét

 

A szlovák társadalom bomlása sokkal nagyobb, mint ahogy hajlandóak vagyunk azt elismerni. A szlovák állami intézmények munkáját figyelve és elemezve a Hedvig elleni támadás kapcsán arra engednek következtetni, hogy a rendőrség egyes tisztjei, az ügyészek és nemegyszer a bírók is nálunk a törvény felett állnak.

 

A törvény figyelmen kívül hagyása, a gyakori önhatalmú fellépés a büntetőeljárás során, a bizonyítékok meghamisítása, az alapvető emberi és szabadságjogok megsértése, mindez csak azért történhetett és történhet meg, mert az ilyen törvénysértéseket elkövető rendőrök és ügyészek előre biztosak saját büntetlenségükben.

 

A Hedvig-ügyben ezt az érzést erősítették a miniszterelnök és elsősorban a belügyminiszter kijelentései, akik eldöntötték, mi igaz és mi nem, ki hazudik és ki nem. Riasztó, hogy az állami intézményekben nem akadtak olyan szakmailag hozzáértő de [az ügy kimenetelét illetően] nem érdekelt személyeket, akik felemelték volna hangjukat az ellen, ahogy a politikusok visszaéltek a büntetőeljárás folyamatával és eredményével.

 

Ráadásul a büntetőeljárás során a belügyminiszter sajtótájékoztatóján hangoztatott kitalációit próbálták igazolni (sikertelenül). A hatósági szervek önkényessége a Hedvig megtámadásával kapcsolatos ügyben ugyanolyan szintű volt, mint amit az úgynevezett „középszlovákok” tanúsítottak az ifjabb Michal Kováč elrablása ügyében folytatott nyomozás során. Vagy amit a hatósági szervek Róbert Remiáš meggyilkolásának ügyében tanúsítottak a nyomozás kezdeti fázisában.

 

A végrehajtói és politikai hatalom ilyen bekapcsolódása [az ügybe] a legprimitívebb formában, a szakértelem és a professzionalizmus elnyomása, a szolgalelkűség jutalmazása, vagy a szakmai prostitúció Szlovákiában még mindig aktuális jelenségek.

 

A politikusok ráadásul már nem is titkolják ezt az állapotot. Ezzel már Mečiaron, a Szlovák Köztársaság értékrendjének alapítóján és formálóján is túltesznek, mert ő legalább látszólag megpróbálta az ilyen dolgokat elfedni.

 

Negyedik észrevétel: Nagyon sok a rendes ember

 

Sokkal több rendes ember van ebben az országban, mint amire számítottam. Hedvig képviselésével nem csináltam mást, mint a munkámat. Ez gyakran emberek haragjával és sokszor a politikai és a végrehajtó hatalom haragjával is jár együtt (jó, hogy Szlovákiában független ügyvédi állapot van) Tíz évvel ezelőtt a kollégáimmal 10 – 12 órán át hallgattuk ki Hedviget.

 

Minden apró részletre rákérdeztem a támadással kapcsolatban, még láttam a sérüléseit is, amiket elszenvedett. Abból, amit láttam és hallottam, egyértelmű volt, hogy nem találta ki, hogy megtámadja saját magát. Higgyék el, még Hedvignek is egyszerűbb lett volna az utóbbi tíz év, ha a támadás kitaláció.

 

A lopásos bűncselekmény jegyzőkönyvének alapos vizsgálata után elkezdtük tájékoztatni a médiát, később az egész jegyzőkönyvet is átadtuk. Nyíltan kommunikáltunk mindenkivel, aki kérte. És a következő 12 hónapban Hedvig és családja máris nem volt egyedül. Ekkor mutatkozott meg a polgári társadalom létezése is Szlovákiában.

 

Hedvignek és nekünk is sokan írtak, hogy hogyan tudnának segíteni.  Segítették az egyszerű emberek, újságírók, a szlovák értelmiség képviselői. Az állami magyarellenes hisztéria közepette sok ember a nevét felvállalva, nem félve a következményektől állt ki Hedvig mellett. Nem tudok nem emlékezni Hašta docensre, aki köznevetség tárgyává vált, mert végig Hedvig és családja pártján állt. Mindenkit megnyugtathatok, Hedvignek, a családjának , a “mi magyarjainknak” ez nagyon fontos volt. De fontos volt a szlovákoknak is.

 

Megmutatták maguknak, hogy Szlovákia nem Fico, Mečiar vagy Slota. Jó és helyes, hogy a szlovák közösség nem felejti el, hogy ki sértette meg akkor Malina Hedvig személyes jogait.

 

Ötödik észrevétel: A média képes segíteni

 

Valamennyi szlovákiai média (de számos külföldi is) 2006 szeptemberében követte doc. Fico, JUDr. Kaliňák és Packa tábornok, a nyomozás jogtalan lezárásával kapcsolatos fellépéseit, mely a közmegítélésük szempontjából nagyon érdekes volt a számukra. A vizsgálat lezárásának azt kellett volna bizonyítani, hogy a fiatal, magyar nemzetiségű diáklány kitalálta a rablótámadást, amelynek a szlovák kormány megbuktatásához kellett volna vezetnie.

 

Számos, állítólagosan a vizsgálati anyagból következtetett kitalált állítás a bűnvádi aktákból nyert bizonyítékok felmutatásával nyert támogatást. Szinte senki sem kételkedett. A következő napok Malina Hedvig mediális meglincselését hozták magukkal. Ezután a Szlovák Köztelevízióban volt látható Eugen Korda riportja, amely kétségbe vonta a nyomozás, az államhatalom által bemutatott eredményeit (Eugen Kordát a Hedviggel készített riportja miatt később elbocsátották a Szlovák Köztelevízióból).

 

A riport közzétételét követően a szlovák újságírók Hedvig témájával már némi távolságtartással kezdtek foglalkozni. Magam is több tucat olyan találkozón vettem részt, melyeken a végtelenségig magyaráztam a bűnügyi akták tartalmát. Elmondhatom, hogy a sajtókonferenciákat követően az újságírók kezdték kétségbe vonni a Fico, Kaliňák és Packa által közzétett következtetéseket. Ennek eredménye lett, hogy az azóta eltelt majd egy évtized alatt Hedvig ügyével kapcsolatosan az említett három politikus egyike sem nyilvánult meg mélyrehatóan.

 

Ugyanakkor elutasították a nyílt vitákon való részvételt. A médiumok ily módon jelentősen segítették Hedviget. Elsősorban az államhatalom által elmegyógyintézetbe tervezett kényszerelhelyezésével kapcsolatosan (akkor, amikor már két kiskorú gyermeke volt). A média mindenről nagy alapossággal és elfogulatlanul tájékoztatott, ami természetesen védte Hedviget.

 

Hatodik észrevétel: Hedvig és mi

 

Zsák Malina Hedvig először nagyon szomorú, később nagyon boldog története megmutatta számunkra az ember erejét és a társadalmi együttérzés erejét. Ezen felül csaknem teljes terjedelmében felfedte azt a közeget, amelyben élünk. Megmutatta, hogy van értelme olyan harcokba is belekezdeni, amelyek nem nyerhetőek meg. Abban az esetben is, ha ezt előre tudjuk.

 

Roman Kvasnica

 

Ügyész volt, jelenleg ügyvéd, Több mediálisan ismert ügyön dolgozott, védte Malina Hedviget, képviselte a Pohoda fesztivált, vagy a .týždeň-t a Ján Sokol elleni perben. A .týždeň  társtulajdonosa.

 

Roman Kvasnica. Kép: Hospodárske Noviny

 

Az írás eredetileg a .týždeň hetilap 2016/34-es számában jelent meg.

 

Fordította: Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »